V. E. Schwab: Éjféli földbe temesd csontjainkat

Sziasztok!

A mai bejegyzésben V. E. Schwab: Éjféli földbe temesd csontjainkat című regényéről olvashattok, amely az Agave kiadó gondozásában jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

A képek forrása: Pinterest

Saját kép

Miről szól a történet?

Ez egy történet az éhségről.

1532, Santo Domingo de la Calzada.

María vadon nő fel, ravaszul és szabadon – szépségét csak a szökésről szőtt álmai múlják felül. De jól tudja: ebben a világban sosem lehet más, csak trófea vagy báb a férfiak játszmáiban. Ezért, amikor egy titokzatos idegen másfajta utat kínál, María kétségbeesett döntést hoz. És megfogadja: soha nem tekint vissza.

Ez egy történet a szerelemről.

1827, London.

Charlotte látszólag békés életet él vidéken, mígnem egy tiltott pillanat mindent széttör. A családja száműzi, London pedig rideg és idegen. Egy gyönyörű özvegy megjelenése reményt hoz – és egy újfajta szabadság ígéretét. De a vágy szabadsága mindig árat követel. Néha mindent.

Ez egy történet a haragról.

2019, Boston.

Alice egy új élet reményében hagy hátra mindent. De egyetlen éjszaka elég, hogy a múlt ismét nyomot hagyjon. Kérdések ébrednek, majd velük együtt valami sötétebb. Alice pedig válaszokat akar. És vért.

Ez egy történet az életről – arról, hogyan szakad meg, és hogyan kezdődik újra.

A regényben tehát három nő életútját követhetjük végig a kezdetektől szépen lassan, évszázadokat átívelve a jelenig, ahol végül összeérnek a szálak.

Maria (Sabine) vad, szenvedélyes fiatal lány, aki istállótetőkre mászik fel és annyira imádja a cseresznyét, hogy órákig képes utána szopogatni a magját, csak, hogy kitartson még egy darabig az íze. Lángoló vörös hajzuhatagával és határozott, éles vonásaival felkelti a környékbeli férfiak érdeklődését, őt azonban nem érdekli sem a házasság, sem a gyerekvállalás, szabad és önálló nő akar lenni. Az 1500-as években azonban ez ki van zárva, így végül beadja a derekát és kiszemel magának egy spanyol vikomtot, aki kiragadja egyszerű, szegényes életéből és magával viszi a palotájába, mint ifjú aráját, hogy engedelmes felesége legyen és gyermeket szüljön neki. Arra viszont nem gondol, hogy a szálakat végig Maria mozgatja, aki vágyik az idegen helyre, arra, hogy kitörjön a nyomorúságból, vágyik a gazdagságra, a fényűzésre, viszont a szabadságra is, amit a vikomt oldalán nem kaphat meg...Amikor feltűnik az életében egy titokzatos nő, egy szürke ruhát viselő özvegy, Maria olyan lehetőséget kap, amivel maga mögött hagyhatja eddigi életét. Csakhogy mindennek ára van és ezt Maria a saját bőrén tapasztalja meg...Vissza sem nézve új életet kezd, leveti régi nevét és Sabine-ként járja tovább a világot immár az éjszaka teremtményeként, vérre szomjazva.

Sabine megtapasztalja, milyen a halhatatlanság, amikor az idő múlásának nincs súlya, amikor bármit megtehetsz, bárki lehetsz, bármilyen utat választhatsz. Csakhogy a halhatatlanság egy illúzió, egy nem létező fogalom. Az idő vasfoga nyomot hagy az éjféli földben eltemetetteken is, csak éppen ők nem egy emberöltő alatt, hanem évtizedeken, évszázadokon keresztül rothadnak el. Cselekedeteiket egy valami mozgatja, egy mindent felülíró, mardosó késztetés, egy minden józan akaratot leigázó erő, az éhség. Vörösbe borult szemek, sajgó állkapocs, megnyúlt fogak, a vér áramlása egy lüktető nyaki éren. A mindent elsöprő vágyakozás, az állandó szomjúság, bármennyit iszol, sosem elég, mindig újabb és újabb kortyra vágysz. Érezni akarod a nyelveden az áldozatod szívverését, az éltető erőt, azt, ahogyan újra dobogni kezd a szíved és megtelik élettel a tested, még ha csak pár másodpercre is...Az éhség felemészt, mindent kitöröl, általa egy idő után megtébolyodsz. Eltűnik minden, ami valaha emberré tett, az empátia, a szeretet, a bizalom, és nem marad semmi más, csak a sóvárgás a vérre. Telnek a napok, a hónapok, az évek, az évtizedek, évszázadok, és azt veszed észre, hogy teljesen kiüresedtél és nem hajt már semmi más, csak az üldözés, a becserkészés és a mészárlás. Egy héj vagy, egy gyilkológép, aki meggondolatlan és a saját végzetébe hajszolja magát...

Na de ne szaladjunk ennyire előre!

Ugyanis Sabine folyton éhezik, viszont vándorlásai során, az évek alatt találkozik hozzá hasonlókkal, akiktől tanul. A kíváncsiság hajtja az 1800-as években Londonba, ahol a fiatal hölgyeknek bálokat rendeznek, ahol a számukra megfelelő kérőkre bukkanhatnak. Sabine szeretne becserkészni egy áldozatot, akivel eljátszadozhat, aztán megkaphatja a szíve dobbanásait. Arra nem számít, hogy megismeri Charlotte-ot, akibe beleszeret, és aki megváltoztatja az életét.

Charlotte imádja az otthonát, Clement Hallt, ahol szeret a szökőkutak között kergetőzni a legjobb barátjával, az anyja kertjében növényeket ültetni és sétálgatni az édesanyja által elhelyezett szobrok között. Csendes, nyugodt, boldog élete van, ám egyszer csak felborul az idilli rend és a családja úgy dönt, hogy elküldi őt Londonba, hogy kitanulja az illemet, illetve megismerkedjen a bálokkal és a többi fiatal hölggyel és úriemberrel. Charlotte úgy érzi, csapdába esett, a szíve romokban, az élete kilátástalan, amíg meg nem ismerkedik egy lángoló hajú, gyönyörű özveggyel, aki kiutat kínál neki. Charlotte érzelmes, empatikus, nyitott szívű, az életét az özvegy tenyerébe helyezi. Az élete ezt követően fenekestől felfordul, innen már nincs visszaút. Eluralkodik rajta az éhség, kezdetét veszi az utazás, az egyre több hátrahagyott porhüvely, az éjszakai élet. De vajon meddig bírja egy érzékeny ember lelke ezt az életmódot elviselni? Mikor kezdenek el folyni a vérkönnyek, mikor lesz elég? Menyit visel el a társa vérengzéséből, csak hogy ne legyen egyedül?

2019, Hoxburn, majd Boston. Alice új életet akar kezdeni, ezért Bostonba költözik és egyetemre jár, hogy ne kísértse tovább a nővére szelleme, vagyis inkább, hogy megvalósítsa kettejük álmát. A mindig szerény, halk szavú, visszahúzódó, önbizalomhiányos Alice egyik este egy kollégiumi buliban találja magát, ahonnan szíve szerint azonnal elmenekülne, mert annyira nem érzi komfortosnak, túl hangos, túl sokan vannak, ő pedig csak szeretne belesimulni a falba és láthatatlanná válni...Csakhogy valaki felfigyel rá. Egy lila hajú lány őt fürkészi egy hálószoba sötétjében, táncol vele az esőben, ágyba viszi. Alice úgy érzi, megtette az első lépést, végre mert egy kicsit élni, kockáztatni, azonban másnap reggelre a lila hajú lány nincs sehol, őt viszont bántja a napfény és mardossa az éhség...Mibe keveredett? Ki volt az a lány és mit tett vele? Alice elhatározza, hogy felkutatja Lottie-t és számon kéri, amiért még azelőtt megölte őt, hogy igazán elkezdhette volna az életét...

Lottie ezt írta Aliceről a naplójában: Alice. Skót. Szelíd. Íze, mint a bánat.

Majd meglátjuk, hogy mennyire lesz szelíd az a nő, akit hosszú évek óta fűt az eltemetett harag. ;)

Az írónő tökéletesen bemutatja, milyen lehetne a vámpírlét, milyen az, amikor az idő végtelen, a világ változik, de mi nem. Milyen érzés kortalannak lenni, magabiztosan járni az utcákat, gondtalanul élni, hiszen nem hat ránk sem az öregedés, sem a betegségek, sem anyagi gondok.

Viszont szemlélteti az árnyoldalát is ennek a létnek: az állandó éhséget, azt, ahogyan a rendes ételek hamuvá porladnak a szánkban és a szervezetünk kiveti magából őket; azt, ahogyan meg kell tanulnunk az éjszakában élni, hiszen a napfény megbetegít, így többé nem érezhetjük a meleg napsugarakat a bőrünkön. Magunkévá kell tennünk a magányt, hiszen mi magunk ugyan nem öregszünk, de a szeretteink sorban megöregszenek és meghalnak, így nem engedhetjük meg magunknak a szeretetet, a szerelmet. Ha mégis megengedjük, annak súlyos ára van, hiszen egy idő után teljesen kifordulunk magunkból és a szerettünknek végig kell ezt néznie, majd meg kell hoznia bizonyos döntéseket annak érdekében, hogy többé ne árthassunk másoknak.

A kötet olvasása során végig érezhető volt egyfajta borús, letargikus hangulat. A vér utáni folyamatos sóvárgás átitatta a lapokat, szinte már érezni véltem az orromban a megsárgult, tintával írott lapok dohos szagát, a történet kortalanságát. Nyomasztó volt és egyben érdekes, vitt magával, miközben egy -egy pillanatra ott ragadtam a múltban, és látni véltem a szellemeket, amelyek végigkísértették a karakterek életét és azzá formálták őket, amikké a végére váltak.

"Éjféli földbe temesd csontjaimat,

sekélyen, de áztatva mélyen.

Helyemen vad rózsa nő majd,

vöröse alatt fog villan fehéren."

Mikre lelhettek ebben a könyvben?

Vér fémes illata keveredve a frissen pörkölt kávé illatával a fehér tüske, feketekávé kávézóban; sírfölddel teleszórt fiola Alice nyakában; éjszakai cigarettázás az 1900-as évekbeli Olaszországban, miközben a meztelen lábunkat egy szökőkút vizébe mártjuk; egy olasz modell aktjának megrajzolása; fiatal nők csilingelő nevetése a londoni bálokon; migrénes fejfájás a napfénytől; a zsákmány erőteljes szívdobbanásainak érzete a nyelvünkön; vérkönnyek áztatta párnák, háború sújtotta vidéken földbe tiport rózsák gyűjtése; cseresznyemagok ropogtatása; elhagyatott kastélyok csendje; világjárás, éjszakai élet.

Egy nagyon érdekes, vérrel írt krónika. Évszázadokon átívelő történet, amely beszippant és magával ragad az utolsó lapokig, miközben végig szomjazod a cselekményt. Vessétek bele magatokat! :) V. E. Schwab megint valami különlegeset, valami egyedit alkotott, amit nem érdemes kihagyni!