Sziasztok!
A mai bejegyzésben Brandon Sanderson: Végső birodalom 1-2. című köteteiről lesz szó, amely a Delta Vision kiadó gondozásában jelent meg. :)
Tartalom:
Ezer éve már, hogy hamueső hullik az égből, hogy egyetlen virág sem bontotta ki szirmait. Ezer éve már, hogy a szkák nyomorult rabszolgákként, örökös félelemben robotolnak. Ezer éve már, hogy az Uralkodó, a Végtelenség Szilánkja isteni legyőzhetetlenségben, általános rettegéstől övezve trónol tökéletes hatalma csúcsán.
Ám mikor már a remény emléke is végképp elenyészni látszik, egy sebhelyekkel borított, összetört szívű félrabszolga ismét rátalál arra az Uralkodó legpokolibb tömlöcének mélyén. Kelsierben, a tolvajban elpattan valami, és felfedezi magában a ködszerzetek erejét, az allomancia varázslatos tehetségét. Majd született vezérként minden képességét a végső, legnagyobb terv szolgálatába állítja, magát az Uralkodót szemelve ki a lázadás célpontjaként.
Fiatal kora ellenére Brandon Sanderson a modern fantasy világhírű, kiemelkedő tehetségű képviselője. A már első regényével, az Elantrisszal nagy sikert aratott szerző Ködszerzet-trilógiájában a következő merész, ám igen egyszerű kérdéssel feje tetejére állítja a fantasy egész zsánerét: mi történik akkor, ha a próféciákban megjövendölt hős elbukik a Sötét Úrral szemben?
Történetünk főhősei:
Kelsier, a szőke allomanta, a született vezető, aki ködköpönyegében az éj leple alatt meglátogatja az Uralkodó által elnyomásban tartott szká nyomornegyedeket, hogy élelmet juttasson a lesoványodott, agyonhajszolt rabszolgáknak, illetve elültesse szívükben a remény magvait egy forradalom kirobbantására.
– A fák barna leveleket hajtanak.
– Hát persze, hogy barnákat. Mi mások lehetnének?
– Zöldek – válaszolta Kelsier. – Mindennek zöldben kellene pompázni.
Zöldben? – döbbent meg a lány. – Micsoda őrült gondolat! Próbálta elképzelni a fákat zöld levelekkel, de a kép ostobán hatott.
Vin, a szká árva, akit egy tolvajbanda karmai közül emel ki Kelsier, hogy egy olyan titkos társaság tagjává avassa, amely a Végső Birodalom megdöntésén fáradozik.
– Ön…nem egészen olyan, mint amilyennek gondoltam, Valette kisasszony.
– Az emberek nagyon ritkán olyanok, mint amilyennek gondoljuk őket.
A világ már nem olyan, mint ahogyan most látjuk. A nap vérvörösen parázslik a piszkosszürke égbolton, hamupernye hullik az égből, a fák rozsdabarna levelei magányosan peregnek le a mocskos, hamulepte utcakövekre. A házak falát vastagon borítja a korom, a szká nyomornegyedekben éheznek az emberek, miközben a nemesség bálokra és úri vacsoraestekre jár. Az Uralkodó, inkvizítorai és obligátorai irányítják a Birodalmat, a politikát, az intézményrendszert, az ellátmányozást. Az Uralkodót a nép Istenként tiszteli és rettegi, hiszen nála hatalmasabb földöntúli erővel rendelkező lény nincs és nem is lesz soha. A szkák évszázadok óta megfélemlítve, megalázva, rettegésben töltik mindennapjaikat, és senki sem mer fellázadni az Uralkodó és természetfeletti erejű inkvizítorai ellen.
Senki, kivétel Hathsin bugyrainak túlélője, a sebhelyes karú ködszerzet, aki ködbe burkolózva lopakodik köpönyegében, fémeket éget, majd a nemesek kúriáinak védett falai közt osonva halomra gyilkolja a kiváltságokosokat. Bosszúszomja hajtja előre, felesége összetört teste lebeg lelki szemei előtt, miközben emberfeletti sebességgel küzd a palotaőrökkel és a ködszerzetek levadászására kiképzett páragyilkosokkal. A remény, hogy megölje az uralkodót, és csak romokat hagyjon Luthadelben, felizzik benne, amikor megismeri Vint, a rendkívül erős és gyors észjárású allomantát. Elhatározza, hogy beavatja a lányt a gondolataiba és felfedi előtte mívesekből álló csapatát, hogy együtt tervezzék meg a Birodalom megbuktatásának részleteit.
Vin nagyon nehezen bízik meg Kelsierben, hiszen eddigi életében mindenki cserbenhagyta őt, de végül esélyt ad a ködszerzetnek, hogy bizonyítson. Beszivárog a nemesség köreibe, hogy kémkedjen a csapatnak. Viszont arra nem számít, hogy megismeri Elend Venturét, a legerősebb nemesi ház örökösét, aki találkozásuk első alkalmával rendkívül bosszantja a lányt, mivel állandóan figyelmen kívül hagyja őt és beletemetkezik a könyveibe. Később azonban a könyvmoly örökös egyre jobban felkelti az érdeklődését, hiszen megosztja észrevételeit és aggályait a Birodalom jelenlegi kormányzásával kapcsolatban.
A Végső Birodalom 1-2. a Ködszerzet trilógia első része, de önmagában is megállja a helyét. A kötet végén azonban felgyorsulnak az események, az író lerántja a fátylat jó néhány titokról, és az olvasó azon kapja magát, hogy nem akar kiszakadni ebből a köd borította, ármánykodással, sötétséggel és vérrel teli, fémízű világból.
Mit adhat neked a regény, ha úgy döntesz, hogy elveszel a lapjai közt?
Először is: egy egyedülálló fantasy világot, amelyben a különleges képességek különböző fémek használatán alapulnak:
Égess egy kis ónt, hogy kiélesedjenek az érzékeid és láss túl a gomolygó ködön, halld meg a várfalon elsuhanó puha lépteket, a szövevényes tervekről, taktikai megbeszélésekről szóló suttogások részleteit egy párkányon rejtőzve a köd lepte éjszakában.
Égess egy kis forraszt, hogy a tested megerősödjön, és lélekszakadva tudj rohanni egész éjjel!
Égess acélt és vasat, hogy vonzani és taszítani tudj és képes legyél meredek tetőkön landolni!
Égess vörösrezet, hogy elrejtőzz a kíváncsi tekintetek elől és füstbe vesszen allomantikus képességed mások érzékeivel szemben.
Égess átiumot, hogy előre lásd az ellenséged következő lépését!
Égess aranyat, hogy betekinthess abba a jövőbe, ami lehetett volna!
Égess bronzot, ha a környezetedben lévő allomantákra rá akarsz bukkanni!
Másodsorban: rendkívül jól kidolgozott, különböző rétegekkel felruházott karaktereket, akik olyan közel kerülnek a szívedhez, mintha te magad is a részese lennél a történetnek. Szinte érzed, ahogyan ott gomolyog körülötted a köd, miközben hallod egy érme csendülését a nedves aszfalton, majd egy köpönyeg suhogását a levegőben. Ott ülsz Dorong műhelyében az asztalnál és terveket kovácsolsz a birodalom térképének tanulmányozása közben. Már fáj a lábad a sok tánctól, melyeket a nemesség báljain tartanak. Hallod Kelsier suttogását a hátad mögül, mielőtt ónt és acélt égetsz és elrugaszkodsz a tetőről, hogy forraszt égetve keresztülszáguldj a kihalt, hamu borította macskaköves utakon.
Harmadszor: egy izgalmakkal teli történetet, amelyben nem egyszer kell törni a fejünket, hogy a titkok végére járjunk.
Negyedszer: politikai harcokat, intrikákat, egy forradalom kirobbantásának eljövetelét, amelyet az első sorból nézhetünk végig.
Ötödször: lassan bimbózó szerelmet, amelyben helyet kap jó pár élcelődés, rengeteg vaskos filozófiai könyv, kócos haj és zilált öltözet, félreértések, ígéretek, kitartás.
Hatodszor: elképesztő hangulat, amelytől egy borongós, esős napon másra sem vágysz, minthogy bekuckózz és háztetőkön ugrálj a sötétben.
És ha már hangulat...Milyen érzetek kavarognak benned olvasás közben?
A palota fekete márványpadlóján koppanó cipők hangja, a köd nedves, hűvös érintése a bőrödön, az atiumbányák mély sötétsége, egy ősöreg napló sárga pergamenjének gazdag illata, ködlidércek az éjszakában, melyektől bizsergés fut végig a hátadon, csúszós, hideg tetőcserép éle a tenyérbe vájva, fémpénzek súlyának húzása a ködköpönyeg zsebében, lágy hamupernyék pehelykönnyű csókja a bőrön. Suttogások, tőrök villanása, szemmel követhetetlen gyorsaság. Allomancia, tisztánlátás, túlcsorduló erő, sebesség. Fémérmék csilingelése a levegőben, melyek testekbe fúródnak, acélököl csapódása az arcon, bordák törésének roppanása. Színes kavalkád, báli ruhák suhogása a parketten, egy nemes férfi fürkésző tekintete és igéző mosolya. A kettősség érzése: a remény és a reménytelenség, mely egyszerre van jelen és átitatja a könyv lapjait. A kétségbeesett próbálkozás, hogy meg tudják győzni az elnyomásban élő szká népet arról, hogy megéri az életüket kockára tenni a felkelésért.
Ha egy különleges, rendkívül részletgazdag és karakterközpontú regényt olvasnál, amiben bőven találsz rejtélyeket, elmélkedést, intrikát, harcot, ködbe burkolózó harcos szerzeteket és folyton olvasó tudósokat, akkor a ködszerzet neked való! Néha szívet tépő, de akciódús és folyton gondolkodársa késztet, nem hagy unatkozni! Én sok szeretettel ajánlom! :)
Így záró gondolatként megemlíteném még a csodás mellékszereplőket, akik szintén üde színfoltjai a történetnek és jelenlétük nélkülözhetetlen:
1. Szellő: bábos míves, aki túlzottan szereti a bort és a társait csicskáztatni.
2. Sazed: Terrisi szolga, aki ferukimista és emléktároló, de mindenekelőtt hűséges és odaadó barát.
3. Ham: Martalóc, katona.
4. Dockson: Kakukktojás, hiszen semmi allomanta képessége nincs, ellenben ha ő nem szervez meg mindent, semmi nem lesz az egész felkelésből. Nélküle a csapat el van veszve.
5. Kobold: Nagyon pirulós és nagyon szégyenlős fürkész míves, aki annyira cuki, hogy az már fáj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése