Marissa Meyer: Cursed - Átkozottak (Aranyfonó 2)

Sziasztok!

A mai bejegyzés Marissa Meyer: Cursed - Átkozottak című kötetéről fog szólni, mely az Aranyfonó duológia szívbemarkoló és lebilincselő folytatása. A regény a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelent meg.

Ahogy Wirdith, a történetek, a sors és a hazugságok istene mondaná: a mese úgy alakul, ahogyan mi magunk szőjük a szálakat. Csakis rajtunk múlik, hogy a végén boldogan élünk, amíg meg nem halunk vagy elbukunk és az örök feledés homályába veszünk... Főhősünk, Serilda szerint viszont a sorsunk nem ennyire kiszámítható, sokszor összegabalyodnak történetünk arany fonalai és nem elég, ha mi magunk próbáljuk kibogozni a szálakat, hanem bizony elkél egy kis szerencse is, hogy a varázslat jól sikerüljön ;)

Így hát Serilda úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a sorsát és visszaküldi a Lidérckirályt és sötét szerzeteit oda, ahová valóak, Velos, a halál istenének birodalmába. Ehhez azonban nem kevés szerencsére és váratlan helyekről érkező segítségre lesz szüksége...

Hosszú és fáradságos utazás veszi kezdetét, amely során nem egyszer kerülünk életveszélyes és reménytelen helyzetbe, ahonnan úgy tűnik, nincs kiút. Az egész kötetet jellemzi egyfajta sürgetés, hogy minél hamarabb megoldjuk a problémákat, mielőtt elhatalmasodik rajtunk a kétségbeesés és a gonosz győzelmet arat. Tengernyi érzelem hasít rajtunk keresztül: rettegünk, összetörünk, reménykedünk, szeretünk. Elbukunk, vérzünk, de végül mégis talpra kecmergünk és tovább harcolunk az utolsó lélegzetvételünkkel is.

De mielőtt rátérnék arra, hogy mit adott nekem a kötet, lássuk, hogy mi mindennel találkozhattok, ha elolvassátok ezt az izgalmas, sodró lendületű második részt:

Történetünk ott folytatódik, ahol az Aranyfonó abbamaradt. A lidérckirály foglyul ejti Serilda testét és lelkét az Adalheidi kastélyban és arra kényszeríti a lányt, hogy menjen hozzá feleségül és ennek bizonyítékaként meg is tartják az esküvői szertartást. Serildának titkolóznia kell még Arany előtt is a születendő gyermeke igazi apjának kilétét illetően, hiszen ha elárulná a hercegnek, hogy tőle van a gyermek, a lidérckirály megbüntetné az 5 gyereket, akik oly kedvesek Serilda szívének és akik lelkét szeretné felszabadítani és Verlorenbe küldeni, hogy végső nyugalomra és békére leljenek végre. Serilda ráébred, hogy a rémkirály terve az, hogy visszaszerzi Velostól a nagy vadásznőt, élete szerelmét, Perchtát és Serilda születendő gyermekét akarja neki ajándékozni. Ezért híreszteli el a király a kastélyban, hogy a gyermek az övé. Erlkönig vacsoraesteket rendez, ahol kettesben költik el a vacsorát Serildával, majd egy rubin színű bársonyköpenyt ajándékoz a lánynak. A következő holdtölte alkalmával elviszi a lányt Zordonkőbe, a sötét szerzetek valódi otthonába, melyet Push Grohla, a mohatündérek királynője megátkozott sok-sok évvel ezelőtt. Mivel Serilda csavaros és mesébe illő történetei igazságokon alapulnak, így akaratlanul is elárulja a királynak a mohatündérek búvóhelyét, így a hajsza rálel a rejtekhelyre és fogságba ejti Push Grohlát. A király megtöri a zordonkői kastélyra szórt átkot, ezáltal a kastély újjáéled. Csakhogy az ott ragadt szörnyek nem kerülnek elő, és az ódon falak közt kísértő szellem tőröket hord magával és a szörnyetegek az ő parancsának engedelmeskednek...

Mivel Zordonkő a Verlorenbe vezető ösvény köré épült, így Serilda is rálel a járatra a folyosókon hallatszó suttogások alapján. A király tőrbe akarja csalni Velost, a halál istenét a gyászhold idején, ezért ördögi tervet sző a sötét szerzetekkel és Serildát is olyan döntéshozatal megtételére kényszeríti, amelynek következtében kénytelen lemondani halandó testéről. Szellemlelke mindenáron követni akarja Velos sárga lámpásának hívó szavát, viszont egy vörös hajú, szeplős, ádáz tekintetű, bosszantó kopogószellem a kezébe nyom egy fekete nyílvesszőt, amely kőriságból készült, ezáltal megköti a lány szellemét a fátyol világában. Serildának és Aranynak el kell jutnia Adalheidbe és ki kell szabadítaniuk a király által befogott lényeket, illetve meg kell keresniük Wirdithet, hogy Serilda egy kívánság formájában visszakérje a testét a gyermekével együtt. A lidérckirály hajthatatlanul tör előre, a font arany segítségével fogságba ejti az általa vágyott lényeket, miközben Serilda méhében egyre növekszik a magzat. Nagyon kell sietniük, hogy megtörjék az átkot és kiszabadítsák Serilda testét és a lényeket, mielőtt felkel a végtelen hold, amellyel fogságba ejthetőek az istenek és teljesítik a rémkirály kívánságát. Vajon Serilda mit áldoz fel azért cserébe, hogy megmentse az ártatlan, régóta a fátyol sötét oldalán sínylődő szellemlelkeket? Hogy biztonságban tudja a szeretteit és hogy kiszabadítsa a király által fogságban tartott és megkínzott lényeket? Hogy visszaszerezze a testét és a születendő gyermekét a vadásznő karmai közül? Hogy megmentse a halandók világát a fátyol túloldalán ragadt pokolbeli szörnyetegektől?

És hogy milyen fontos az arany, mint motívum a történetben? Számos helyen felfedezhetjük, mint a remény egy -egy szimbólumát: egy R betűt formázó arany gyűrű, amelyen körbetekeredik egy tatzelwurm, egy arany végű nyílhegy, kifeszített arany fonalak, amelyekkel megköthetünk akár egy istent is, egy sziklaszirtbe ragadt arany sas tolla, egy nyirkos barlang tele sok-sok évszázaddal ezelőtti történetekkel, melyeket arany pennával jegyeztek le, poros tekercsek, megsárgult arany szegélyű lapok, arany fonállal szőtt szőttesek, melyek megjósolhatják a lehetséges jövőt. Arany pöttyök egy zöld szempárban, arany kerekek fekete íriszen, arany tárgyak, melyek felvirágoztatnak egy kikötői várost. Az írónő beleszövi az aranyat a történet szálaiba, amely végigkísér minket és megvilágítja a sötét alagutat előttünk.

SPOILER! Egyszerre volt hatalmas megkönnyebbülés és óriási bánat a szívemben, ahogyan az összes, kastélyban raboskodott szellem lelke felszabadult és végre elhagyhatta a fátyol túloldalán lévő világot, hogy Verlorenben találkozhasson a szeretteivel és békére lelhessen. A gyerekek is nagyon a szívemhez nőttek, most is hallom a kuncogásukat az üres folyosókon. SPOILER VÉGE! Az egész kötet egy nagy hajsza. Folyamatosan menekülünk a sötét szerzetek elől, a rémkirály elől, Perchta, a nagy vadásznő elől, az átok elől...közben küzdünk, harcolunk, hogy felfedjük az igazságot, azért, hogy megmentsük a szeretteinket és a halandók világát, hogy visszahozzuk a fényt Adalheidbe. Az egész világ súlya Serilda vállára nehezedik, azáltal, hogy meg kell akadályoznia, hogy a fátyol lehulljon a kastélyról és hogy a hajsza ne tudjon a halandók világába kerülni, ezáltal elpusztítva és rabigába hajtva az embereket.

És végül az érzések, a hangok, az illatok, amiket átélünk a kötet olvasása közben: fagyos lehelet, tompa neszek a téli erdőben, patadübörgés, vadászkürt harsanása, megbújás a kastély árnyékos zugaiban, Velos lámpásának hívogató fénye, az istenek szemében lévő megértés és bölcsesség súlya, puha, vöröses hajfürtök tapintása, arany kerekek ragyogása egy fekete szempárban. Pikkelyek mélyedése a tenyérben, a repülés izgalma egy wyvern hátán, lágy szellő érintése a karunkon, amely libabőrt hagy maga után. Lakomától és édes süteményektől roskadozó asztalok, a kristálypoharakban lévő szederbor bódító illata, felszálló porszemcsék a nehéz fali szőtteseken. Az erdő mélyén kószáló seligék fülsüketítő sikítása, égető parazsat hozó szél, szellemek nyirkos, hideg ujjainak érintése.

A kandalló lobogó lángjainál, a fahasábok roppanása közepette elsuttogott rémtörténetek, mézes-diós sütemény illata a levegőben holdtöltekor, az éjszakai hold fényében fürdő elátkozott kastély, hangok, suttogások a falak mentén a kihalt, pókhálós folyosókon, egy-egy kósza nevetés visszhangja, egy indákkal körbenőtt nyirkos, sötét barlang, amely a túlvilágra vezet, egy vörös bársony köpeny, amely lobog a csípős szélben a hófedte erdőben.

Ha egy sötét, akciódús mesét szeretnél olvasni, akkor nem szabad kihagynod az Aranyfonó duológiát! A második rész hozza az első színvonalát. 

A kandalló előtt ülve, forró almabort kortyolgatva csapd fel ezt a poros, megsárgult lapokra rótt, régi történetet, amelyben megelevenednek a fátyol túloldalán élő szörnyek és rabul ejt egy elátkozott kastély a benne munkálkodó kopogószellemmel. Ha odakint elborul az ég, villámok cikáznak az égbolton, a szakadó esőben hunyorogva megpillanthatod a holdtölte idején vágtázó hajszát, pokolfajzataikkal, kivájt szemű nachtkrapokkal, a sötét szerzetekkel és az élen lovagló sötét királyukkal. Viszont amint a nap vöröslő sugarai megfestik az éjszakai égboltot, a fátyol visszahull a helyére és egy csillogó vizű tó közepén lévő, rég elfeledett, romos kastély elgazosodott kertjében találod magad, törött sírkövekkel és falakon kapaszkodó, szárnyas démonokkal körülvéve. Amint átszaladsz a hídon, az élő és lélegző, virágillatú, festett gerendás házak közt találod magad Adalheid népével és még az is meglehet, hogy pont a hét isten egyike halad el az ablakod alatt...