T. J. Klune: A szív dala

Sziasztok!

A mai ajánlóban T. J. Klune: A szív dala című regényéről olvashattok (Green Creek sorozat harmadik része), amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg! A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

A képek forrása: Pinterest

Lássuk, miről szól a történet:

Robbie Fontaine egész életében falkáról falkára sodródott, ideiglenes kötelékeket kötött, hogy megőrizze épelméjűségét. Valójában mindig is csak arra vágyott, hogy szeressék, és találjon egy helyet, amit otthonának nevezhet.

Michelle Hughes, az alfafarkas falkájában végre otthon érzi magát, és nagy tiszteletnek örvend mint a farkas helyettese. Amikor Maine-ben pletykák terjednek egy renegát falkáról és a vadmágia használatáról, Michelle megbízza Robbie-t az árulók levadászásával. De az egyik gyanúsított, Kelly Bennett, és Robbie gondosan felépített élete a feje tetejére áll.

Hirtelen minden megkérdőjeleződik: Hová tartozik? Kik az árulók? És kit árultak el? Mi az igazság?

Csak a szívében üvöltő dal mutathat utat…

"Fű, Tóvíz, Napfény"

Egy újabb szívet melengető (-és tépő) olvasmány T. J. Klune tollából. Annyit már így első körben elmondhatok erről a könyvről, hogy sokat (túl sokat) sírtam rajta, a lelkem mélyéig meghatott és örökre bevésődött a szívembe és az emlékezetembe. Szétszaggatott és újra összerakott. Könnyeket fakasztott, majd a legsötétebb és legreménytelenebb pillanatban betakart egy puha, meleg pléddel és puszit nyomott a homlokomra. <3 Nagyon sokszínű volt a történet, de leginkább a kék és a zöld váltakoztak egymással, a mély, lelket szaggató, kék szomorúságtól a mindent átható, felszabadító zöldig mindent éreztem és átéltem.

Sajnos teljes mértékben tudtam azonosulni Robbie-val és az érzéseivel. Borzalmas, amikor az ember nem találja a helyét a világban, úgy érzi, sehol sincs otthon, nincs egy biztos menedéke, ahol nyugodt szívvel álomra hajthatja a fejét. Csak bolyong az erdőben, keresi a falkát, amelyik befogadná, de nem találja, nincs kiút. 

A meghasonlottság érzését is nagyon jól érzékelhetővé tette az író, a kétségbeesést, a bizonytalanságot, amikor nem tudod, hogy az, ami körülvesz, a valóság-e vagy csak illúzió. Robbie-nak iszonyú erősnek kellett lennie, hogy legyűrje a fejében tomboló zűrzavart és végre átlásson a szitán. Nagy segítségére volt a falkája iránt érzett, mélyen benne gyökerező szeretet és hűség, valamint a párja hiánya miatt érzett üresség, illetve az intuíciója, a folyamatos hang a fejében (a baljós előérzet), hogy valami nincs rendben körülötte. 

"Kék volt minden. Kék, kék, kék."

Nem értette, honnan jön ez a rengeteg kékség, miért árad belőle. Robbie mindig figyelt a környezetére, mindig nagyon érzékeny volt a külső reakciókra, így észrevette, hogy valami nagyon nem oké, a telepen élő farkasok nagy része kifejezetten ellenséges és tartózkodó vele és folyton úgy érezte, hogy valami hiányzik. Csak a rezervátumban, az erdő mélyén sétálva, a fák törzsét megérintve érezhetett nyugalmat és csendesíthette le az elméjét. Persze a hang akkor sem tűnt el a fejéből, ahogyan a puha fűszálak csiklandozták a lábát és a napfény az arcába tűzött, az is annyira ismerős volt valahonnan...az otthon illatát hozta magával, az otthonét, amit ő soha nem ismerhetett meg...És ott, mélyen a fák között egy hófehér és egy fekete farkas figyelte minden lépését. 

"Kicsi farkas, kicsi farkas, hát nem érted?" 

Álmaiban egyre többször megjelent egy fehér farkas fekete mintával a mellkasán, aki szólította, hívta őt haza, az otthonába. De Robbie-nak nincs otthona...a telepen él Ezrával, aki rátalált, amint céltalanul, falka nélkül bolyongott az erdőben. Otthont, célt adott neki, gondoskodott róla...

"Hallasz engem, kedves?" 

Csakhogy a családja egy napon eljött érte. Végre újra rátaláltak. De Robbie ezt nem akarja. Nem akarja, hogy elvegyék őt Ezrától, Hughes alfától, a telep lakóitól, a gyerekektől, az otthonától. Ekkor azonban váratlan dolog történik, mert kiderül, hogy Ezra nem is Ezra, hanem valaki egészen más és Robbie csak csalétek volt a számára és az egész eddigi élete hazugság...Ezek az alfák (merthogy kettő is van, ráadásul egy pár!) azt mondják, hogy Robbie közéjük tartozik..Hogy ők az igazi családja. Hogy Robbiet elrabolták és kitörölték az emlékezetét és hamis emlékeket ültettek el az elméjében. És ott van Gordo, akinek a karja végig van varrva tüskés indákkal, rózsákkal és széttárt szárnyú hollókkal, a tetoválásai világítanak és csak úgy árad belőlük az erő. És kölyöknek szólítja őt és azt mondja neki, hogy röhejesen áll rajta az a szemüveg, miért hordja? És ott van Ő is. Akinek fű, tóvíz és napfény illata van, és akiről nem tudja levenni a szemét, mert annyira gyönyörű és aki azt mondja, hogy ő a párja...De az nem lehet, hiszen Robbie emlékezne rá, ha lenne egy párja, nem? Biztosan hazudnak neki. Ebből egy szó sem lehet igaz, kijátsszák, ahogy Ezra, neki nincs családja, nincs falkája, nem tartozik senkihez. Egész életében csak egy családra vágyott, hogy tartozhasson valahová, hogy úgy szeressék, ahogy van,

"Egy falkára vágytam, amelynek a tagjai szeretnek.

Akik bíznak bennem.

Akik sosem akarnak elengedni.

Akiknek hiányozni fogok, ha elmegyek egy időre.

Akik mosolyognak, ha rám gondolnak.

Egy otthonra vágytam."

de mindenki csak csalinak szánja és kihasználja...de akkor miért tartotta meg a kőfarkast? Miért van Kelly Bennettnek fű, tóvíz és napfény szaga? Miért van egy harapásnyom a nyakán, amire nem emlékszik? Miért olyan ismerős neki a tetovált karú boszorkány, aki állandóan mogorva és azzal cseszteti, hogy vegye már le a szemüvegét, röhejesen áll rajta? Miért pendít meg ez a mondat benne valamit? Miért akarja felkínálni a nyakát a nagydarab, fekete farkasnak? Miért érez áhítatot iránta? És Kelly...Kelly, Kelly, Kelly, mindig csak Kelly...

"Volt valami… nem is tudom. Végtelenség. Veled és velem."

És amikor már azt hitte, hogy végképp összezavarodott és becsavarodott, és késztetést érzett rá, hogy meneküljön, hogy fusson, fusson, fusson és meg se álljon, akkor ez a csodálatos férfi elkapta a karját, belenézett a szemébe és azt mondta:

"– Látlak téged, tudod?"

Mi minden történik ebben a könyvben? 

Elmerülünk az emlékekben, mint egy feneketlen tóban; alfák szívszorító üvöltését hallgatjuk a fényesen ragyogó telihold alatt; véres csatákat vívunk elvadult gyerekekkel, boszorkányokkal, alfákkal; undorító fűcsomókat dugnak le a torkunkon, amikre az előbb köptek rá; körbeüljük a nagy asztalt a vasárnapi ebédnél; megtanulunk újra bízni és szívből szeretni; könyvet olvasnak nekünk, miközben egy ezüstsávval körbezárt alagsori helyiségben járkálunk fel-alá, mint egy megvadult állat; átélünk pár lázálmot, amiben vörös szemű alfák vonzanak magukhoz elkeseredetten; kiülünk az erdő közepén lévő tisztásra és nézzük a csillagokat. Közben idióta történeteket találunk ki, majd megjelennek a szentjánosbogarak; megkapjuk azt a bizonyos harapást, amitől rég elfeledett emlékek törnek a felszínre; elveszítjük, majd megtaláljuk önmagunkat és a hazavezető utat. Ismét betörünk egymás személyes terébe, lesz itt sok gondolatolvasás, egymás előtt pucéran mászkálás, egymás hegyén-hátán alvás, bökdösés, egymás arcára ülés, harapdálás, birkózás, vicsorgás, üldözés. A lényeg az, hogy el tudnak-e kapni? Hagyod-e, hogy elkapjanak? És mi lesz, ha elkapnak? 

Klune kiválóan játszik az olvasó elméjével, szívével és lelkével. Mindent megbolygat, az egyik pillanatban zokogsz, aztán azon kapod magad, hogy Gordo vagy Rico beszólásain nevetsz, utána megint sírsz, de ezek örömkönnyek, ó, a meghatottság könnyei, amiket a lehető legnagyobb örömmel hullajtasz el. Érzelmi hullámvasút a javából: van itt minden, kilátástalanság, otthonkeresés, veszteségek, újra egymásra találás, vasárnapi ebédek, csaták, misztikus holdmágia. :D 

A legeslegjobb kuckózós olvasmány, annyira komfortos, és utána annyira érezteti veled, hogy élsz! Általa együtt futhatsz a farkasokkal, családra lelsz, átélheted a mindent elsöprő szerelmet és a velejéig érzed és hagyod, hogy átjárjon a falkafalkafalka életérzés! 

Azért ne legyünk túl nyugodtak! Robert Livingstone ugyanis még életben van és magának követeli azt, amiről úgy gondolja, hogy az övé. Igaz, Gavin? És ha nem lenne bőven elég, hogy mekkora hatalmú boszorkány, most még a tetejében elő is tört belőle a fenevad! ;)