C. J. Cooke: A világítótorony boszorkányai

Sziasztok!

A mai bejegyzésben C. J. Cooke: A világítótorony boszorkányai című regényéről fogok írni, amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg. 

Lón Haven, a fekete sziget, a skót Felföld keleti partján túli aprócska település. Egy viking lelkületű, vad hely, amelynek a történelme erőszaktól és tragédiáktól terhes, és amely a régmúltból jövő, félelemben gyökerező hiedelmekkel fertőzte meg a lakosság szívét. 

Itt magasodik a tajtékzó, fehér habokkal ostromolt szénfekete sziklák közé ékelődött világítótorony, a Longing, amely több, mint 100 éve az orkán erejű szelek rohamainak kitéve, fehér nyílvesszőként áll rendületlenül, összekötve az óceánt, a földet és az eget. 

A szívós, fehér virágokkal teletűzdelt, sziklás tengerpart szemet gyönyörködtető látványt nyújt a maga zord, háborítatlan módján. A tenger felől érkező nedves, tejszerű ködtől a gördülő hegyeknek látszó, fekete viharfelhőkig. Az öbölből látni, ahogyan az óceán hullámai a fekete sziklákat ostromolják, sirályok keringenek és rikoltoznak a bíborszínű felhők előtt, vasvillákra emlékeztető, széltől lecsupaszított fák veszik körbe a szigetet. A mezők vadvirágoktól illatoznak, láthatunk itt tündérfüvet, mérges ádázt, fenyérmirtuszt és sárga lóherét. Van azonban a helynek egyfajta misztikus, hátborzongató, mégis magával ragadó aurája, ahogyan a Braemeith-hez, a tündérek dombjához, a Camhanaich-hez, a kör alakban felállított, ősi kövekhez, vagy a valamikor Krisztus előtt 500 körül épült, az ősi kerek erődre (egy megerősített szárazkő toronyra) épült világítótoronyhoz érünk.

A torony több, mint 100 mérföldnyi autóútra van, hegyeken és álmos falvakon át, kanyargós utakon keresztülvonuló marhacsordákat elhagyva közelíthetjük meg. 

A Longing a remény és a magány emlékműve. A magas, fehér torony szépséges ebben a romló állapotában, falán az északi szelek nyomán lepattogzott leheletvékony festékkel, rozsdától vöröslő ablakkereteivel, betört ablakaival és recsegő padlódeszkáival. A kilincsen vörösberkenye ág (a védelem miatt, mondják a környékbeli lakosok). A padlót mocskos iszap borítja, melyen túl a lépcsőházba jutunk, ahonnan vaskorláttal ellátott lépcsők vezetnek fel csigavonalban a lámpás szobáig, ahonnan beláthatjuk az egész szigetet. Ahogy a nap felperzseli a ködöt, látni engedi a smaragdzöld óceánt, a fényes sziklákat, a kőrakásoktól és bujazöld erdőktől tarkálló dombokat. A lépcsőházban denevérkolónia él, az ablakpárkányokon fekete testű, fehér fejű tengeri madarak fészkelnek. A toronyba behallatszik a kinti tengeri madarak hangja, az óceán morajlása, a szikláknak csapódó tajtékos tenger dübörgése. A hely mégis elhagyatott, légköre félelmet keltő. 

Erre a szigetre, ehhez a toronyhoz érkezik Liv 3 lányával, Saphire-rel, Lunával és Cloverrel együtt, hogy elkészítsen egy bonyolult mintázatú freskót a világítótorony falára. 

Liv, 1998

Liv a Glasgow-i Művészeti Akadémián festőművésznek tanult, nagyra törő álmai voltak, míg meg nem tudta egy Starbucks vécéjében, hogy teherbe esett. Nem sokkal később megismerkedett szintén festőművész férjével, akitől még 2 gyermeke született, a férfi azonban meghalt, így Liv egyedül maradt a 3 gyerekkel. Próbált helytállni és megteremteni a megfelelő életkörülményeket a lányainak, egy nap azonban olyan hírt kapott, amely miatt képes volt ezt a megbízást azonnali hatállyal elvállalni, és az éjszaka közepén, felébresztve a gyerekeit kocsiba pattanni és egészen a skót Felföld keleti partjáig menekülni. 

Liv elképzelései a freskót illetően messzemenően mások voltak, mint a tulajdonosé, Patrick Robertssé. Liv azt hitte, hogy olyasmit kell festenie, mint egy gálya széltől dagadó fehér vitorlákkal, vagy a csillagos égbolt, esetleg a háborgó tenger a sötét mélységben leselkedő bálnákkal. Úgy gondolta, hogy az alapréteg lehetne az óceán színvilága. A fókák a sziklán, a hanga levendulakék foltjai a mezőn, a fehér tarajos hullámok, ahogy száguldanak, mint hófehér lovak, a szélben lebegő különös, fekete tengeri madarak. Ehhez képest a tulajdonos egy bonyolult mintázatú, egymásba fonódó háromszögekből és a hieroglif írásra hasonlító, különböző szimbólumokkal ellátott festményt kért. 

Liv beleveti magát a munkába, miközben lassan megismeri a sziget lakosait, és megtudja, hogy a torony padlója egy ráccsal lezárt barlangrendszert rejt, amelyben az 1600-as években 11 nőt tartottak fogságban hónapokon keresztül, majd boszorkányság vádjával máglyán élve elégették őket. A hiedelem szerint az egyik boszorkány megátkozta a sziget lakosait, hogy a saját gyerekeiket generációról generációra úgy égessék el, ahogyan őket is máglyára küldték. Azóta néhanapján felbukkan szigeten egy-egy gyerek, aki az éj leple alatt becsönget egy általa kiválasztott házba, azzal a szándékkal, hogy őrületet bocsájtson a család tagjaira, akik ezáltal lemészárolják egymást, kiírtva ezzel az egész család vérvonalát. Ezeket a gyerekeket vadoncoknak nevezik és szigorúan meghagyják, hogyha bárki találkozik egy ilyen vadonccal, csalja ki az erdőbe, kötözze egy fához, válja ki a  szívét és égesse el. 

Liz elborzad ezeknek a barbár gyilkosságoknak a hallatán és nem hajlandó hinni a babonákban, mígnem egy éjjelen egy kisfiú be nem kopogtat hozzá és ezt követően két lánya el nem tűnik...

Luna, 2021

Luna nem emlékszik a szigeten történt eseményekre, mégis rémálmok gyötrik. Amikor felbukkan a halottnak hitt kishúga, Clover, Lunának akarata ellenére vissza kell térnie a helyre, ahol elvesztette két testvérét és ahol az édesanyja 9 évesen magára hagyta az erdőben. Csakhogy Clover, akinek mostanra 29 évesnek kellene lennie, ugyanaz a 7 éves kislány, aki az eltűnése napján volt 1998-ban...

Milyen érzés a világítótorony boszorkányait olvasni?

Csoszogó léptek hangja a vaksötét világítótoronyban; egy kisgyerek elmosódott alakja a telihold fényében, a köd borította mezőn; a torokszorító érzés, a bénító félelem, amikor a saját lányod mögötted áll hálóruhában, álomittasan a lépcsőn, viszont előtted is ő van az ajtóban, koszosan, sárosan, vad tekintettel. Lázálmok, maró füstszag az orrodban, majd egy égő nappali látványa, melynek közepén a 7 éves kishúgod áll szétmarcangolt plüssállattal a kezében, ádáz tekintettel, mosolyra görbülő szájjal. Állatok fehérlő csontjai egy boszorkánykörön elhelyezve a zseblámpa fénysávjában; hevesen kalapáló szív, egy lakattal lezárt rács, mely egy mélysötét barlangot rejt; bűzös, halszagú, iszapos vízen lebegő játékbaba fehér lábának látványa; denevérek szárnyainak suhogása a feketeségben. Elveszve időben és térben, az egyik pillanatban még Basil, a vidám, napozó cápa önfeledten úszkál a part menti öbölben, aztán már csak egy rothadó tetem a parton... 

A világítótorony boszorkányai egy hátborzongató, horrorisztikus, gótikus fantasy, amely olyan komoly témát érint, mint a középkori boszorkányüldözések (az ártatlan nők lemészárlása és máglyán való elégetése), és hogy ezek a boszorkányüldözések milyen formában nyilvánulnak meg mind a mai napig a nők elnyomásában és kirekesztésében. Fontos szerepet kap a veszélyeztetett terhesség, a vetélés, a traumatizált gyerekek kezelése, az egyedülálló szülők nehéz helyzete, a betegség. A nők központi szerepet kapnak a világítótorony boszorkányaiban. 

Ha egy ijesztő, borongós, horrorisztikus fantasyra vágysz, amely tele van rejtélyekkel, titkokkal és egy zord, mégis gyönyörű helyszínen szeretnél kalandozni a képzeleted szárnyán, akkor a világítótorony boszorkányai neked való!

Tökéletes választás a novemberi, csípős, hideg, ködös időhöz! ;)