Ashley Poston: Hét év távolság

Sziasztok!

A mai ajánló Ashley Poston: Hét év távolság című romantikus, lelket melengető, ízes, kalandos regényéről fog szólni, mely az Agave Kiadó gondozásában jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3

A történetről:

Clementine (Lemon) West a Strauss&Adder nevű, híres könyvkiadó vezető sajtósaként nagyra törő álmokat követ, miszerint a nem is olyan távoli jövőben szorgalma  és kitartása gyümölcsözővé válik és szert tehet az egyik igazgatói posztra. Imádott nagynénje, Analea halála után beköltözik a rá örökül hagyott lakásba, a Monroeba, ahol minden berendezési tárgy és illat a közös emlékeket és az együtt töltött időt őrzi. Lemon élete kiszámítható, előre megtervezett, határozott,  céltudatos döntések sorozatából áll, a munkájának él, rengeteget túlórázik, és véletlenül sem esik szerelembe (hiszen ahogy a nagynénje mondta: Senki sem marad). Ezért Lemon féltve őrzi a szívét, a karrierépítésre összpontosít. Analea azonban azon jó tanácsain kívül, hogy amint belép a lakásba, vesse le a cipőjét és soha ne essen szerelembe, azt is javasolja Lemonnak, hogy kergesse a Holdat és merjen belevágni új kalandokba! Még kislány korában beavatta Lemont a lakás titkába, miszerint varázserővel bír és egy időhurok. Néhanapján, egy váratlan pillanatban visszarepíti az itt lakót a múltba, 7 évvel korábbra. A realista Lemon persze egy szavát sem hitte el álmodozó és történetmesélő nagynénjének, amíg egyszer csak az ajtón belépve meg nem érezte a varázslat szelét és 7 évet vissza nem repült az időben, ahol találkozott egy szakadt farmerban, kinyúlt pólóban lévő, tágra nyílt, csillogó szemekkel bámuló, csálé mosolyú, szeplőkkel borított arcú, ambíciózus mosogatófiúval, aki olyan imádattal beszélt a főzés tudományáról (amelybe szeretett nagyapja vezette be), hogy a lelkesedése ragadóssá vált. Lemon aztán a jelenben is találkozik Iwannel, ekkor viszont a férfi egy már 7 évvel idősebb változatát ismeri meg, aki híres séf, a saját étterme megnyitójára készül, beutazta a világot, akiért rajonganak az ételkritikusok, és a könyvkiadók egymással versenyeznek, hogy a hamarosan megjelenő új szakácskönyvét ők adhassák ki. A férfi teljesen más, mégis ugyanaz, néha megreped a tökéletesre csiszolt modor álcája és halványan ugyan, de felvillan az a csálé mosoly. Lemonnak hamarosan rá kell ébrednie, hogy féltve őrzött szíve már rég ezé a mosolyé, és szürke szemeké, és hogy menthetetlenül zuhan immár 7 éve. De nem késett-e el a szerelmi vallomással? Nincs túl késő az újrakezdéshez? És Iwan miért nem kereste őt 7 éven át egyszer sem? És ő, Lemon valóban boldog? Tényleg a könyvkiadással akar foglalkozni egész életében, ez volt az álma? Mert igazán önfeledtnek és szabadnak akkor érzi magát, amikor random képeket festhet útikönyvekbe; amikor elutazik egy távoli országba; amikor egy bőrkeményedéses, meleg tenyér simul az övébe és kalandra hívja vagy amikor citromos pite ízű csókot vált egy bizonyos mosogatófiúval...A lakás véletlenszerű időpontokban repíti vissza a múltba, egyre több gondolkodásra és kétkedésre késztetve őt, miközben őrülten és visszavonhatatlanul beleszeret Iwanbe, a mosogatófiúba és Jamesbe, a híres séfbe. 

Lássuk, hogyan hat az érzékeinkre ez a csodálatos történet :)

Citromos pite citrusos ízének robbanása a nyelveden; késő esti pizzázás a konyhapultnál; mély beszélgetések; a nappali ablakán beszűrődő sárga fénypászmában szállingózó porszemcsék csillogása; novemberi ködre emlékeztető, viharos szürke szempár; Azta és Kurva burukkolása az ablakpárkányon; vörösbegytojás kék karszék bársonyossága a kéz alatt; marlboro kígyózó füstje az ablakban; rongyosra festett útikönyvek gerincének érintése a könyvespolcon; tánc az éjszaka közepén egy halott szomszéd hegedűjátékára; festékfoltos, karmos lábakon álló antik fürdőkádba kuckózás; habverő tetoválás a fül mögötti részen, hullámos, puha, gesztenyebarna hajtincsek takarásában; félhold alakú anyajegy megcsókolása a kulcscsont felett; kések által felsebzett, bőrkeményedéses ujjak simítása a bőrödön; mogyoróvajas-lekváros szendvics; sajgássá szelídült fájdalom a múltba révedés által; emlékképek a múltból, melyek formálnak és örökké velünk maradnak. 

Mit adott nekem ez az érzelemdús történet?

Időt, hogy egy pillanatra megálljak, becsukjam a szemem, vegyek egy mély levegőt és átgondoljam az eddigi életem alakulását, mérföldköveit és hogy hová szeretnék eljutni. Boldog vagyok-e? Elégedett vagyok a munkámmal, azzal, amit elértem? Ha a válasz igen, akkor jó úton járok, ha viszont nem, akkor soha nem késő változtatni! Lehet, hogy pont erre van szükségem, valami újba belevágni! Egy életünk van, ne essünk csapdába a mókuskerékben, hanem éljük meg a pillanatokat, szeressünk, élvezzük, amink van és próbáljuk megvalósítani az álmainkat! Teremtsük meg magunknak az idilli környezetet, azt az élethelyzetet, amiben komfortosan érezzük magunkat! Ha pedig érezzük, hogy zuhanunk, egyre csak zuhanunk, akkor ne féljünk kimondani a bűvös szót: szeretlek! Mert nem lehet elégszer mondani! És sosem tudhatjuk, hogy mennyi együtt töltött időt szán nekünk az élet, mennyi vidám, meghitt, szeretetteljes percet élhetünk át együtt, úgyhogy ne mulasszuk el elmondani a másiknak, hogy mennyire fontos a számunkra, hogy mennyire szeretjük. 

A másik nagyon fontos dolog, hogy az idő gyógyítja a sebeket. Éljük meg a gyászt, mert veszteség nélkül nincs szeretet, és szeretet nélkül nincs veszteség. Ha elveszítjük a szerettünket, akkor kínzó fájdalommal kell együtt élnünk, de ez csak azt jelenti, hogy az életünk része volt és nagyon szerettük. Az idő sajgássá szelídíti a gyötrő fájdalmat, az üresség mardosó érzését, és feleleveníti az együtt töltött időt, a szép és kedves emlékeket. Akit szeretünk, nem szűnik meg számunkra létezni, hiszen ott lesz a kedvenc parfümje illatában, ott csilingel a nevetése a fülünkben a konyhában, ott látjuk a kacskaringós kézírását egy bőrkötéses útikönyv elejére írt személyes üzenetben, érezzük a régi karosszék helyén a cigarettafüst illatát.  

Ne féljünk önmagunk lenni! Ne akarjuk, hogy a külvilág, mások elvárásai és vágyai formáljanak minket, hanem próbáljunk mindig önmagunk maradni! Hiszen annál nagyobb kincs nincs is, amikor valaki önmagunkért szeret! 

És ne féljünk a változástól! Merjünk új dolgokat kipróbálni, kockáztatni! Kergessük a Holdat! ;)

Ezt tanítja tehát a könyv: megértést, elfogadást, tapasztalatszerzést. Általa mi is 7 évet öregszünk, megérünk, megéljük a fájdalmat, a gyászt, az elsöprő és mindenen át kitartó szerelmet, a feledést, az emlékezést. 

Muszáj, hogy említést tegyek a csodálatos mellékszereplőkről, akik megédesítették az együtt töltött időt, beragyogták a történetet, mint a felkelő nap sugarai:

1. A személyes kedvenceim, Azta és Kurva, a galambpár, akik rendíthetetlenül ostromolták a Monroe B4-es lakásának nappaliból nyíló ablakát. 

2. Drew és Fiona: A két megállíthatatlan tornádó, akik Lemonnal vannak a legjobb és a legrosszabb napjain is és feloldják a szomorúságát pár üveg bor társaságában. :)

3. Miguelék: A legjobb fajitast árusító mozgóbüféjükkel, az édes, cukros chipsükkel és titkos receptjeikkel, a ragadós mosolyukkal és az Iwanről szóló szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb történeteikkel egyből belopják magukat Lemon szívébe. 

4. Analea: A bohókás, álmodozó, élettel teli, holdat kergető világutazó nagynéni, aki bearanyozza Lemon napjait, felfedezi vele a világot, festésre buzdítja, elűzi a szomorúságát, az otthon melegét nyújtja, majd összetöri a szívét és soha be nem hegedő sebet ejt rajta. 

5. Vera: A szeretett nő, aki egy életen át vissza-visszatért és sohasem engedte el a múltat. 

Ha egy édes, romantikus, szívmelengető, ugyanakkor mélyen megindító regényre vágysz, amelyben egy született séf tehetség főz neked, úgyhogy nagyon jókat eszel; időutazol; bejárod a világot; útikönyvekbe festegetsz; idegesítő galambokat kergetsz a lakásodban; borozgatsz a barátaiddal; könyveket segítesz kiadni; karriert építesz, majd mindent is megkérdőjelezel; citromos pite ízű csókokat váltasz; élő hegedűzenére lassúzol az éjszaka közepén, akkor ez a könyv neked való! ;) És nem utolsó sorban, ha elolvasod ezt a regényt, ide a rozsdás bökőt, hogy rákapsz a citromos pite sütésre! :D 

C. J. Cooke: A világítótorony boszorkányai

Sziasztok!

A mai bejegyzésben C. J. Cooke: A világítótorony boszorkányai című regényéről fogok írni, amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg. 

Lón Haven, a fekete sziget, a skót Felföld keleti partján túli aprócska település. Egy viking lelkületű, vad hely, amelynek a történelme erőszaktól és tragédiáktól terhes, és amely a régmúltból jövő, félelemben gyökerező hiedelmekkel fertőzte meg a lakosság szívét. 

Itt magasodik a tajtékzó, fehér habokkal ostromolt szénfekete sziklák közé ékelődött világítótorony, a Longing, amely több, mint 100 éve az orkán erejű szelek rohamainak kitéve, fehér nyílvesszőként áll rendületlenül, összekötve az óceánt, a földet és az eget. 

A szívós, fehér virágokkal teletűzdelt, sziklás tengerpart szemet gyönyörködtető látványt nyújt a maga zord, háborítatlan módján. A tenger felől érkező nedves, tejszerű ködtől a gördülő hegyeknek látszó, fekete viharfelhőkig. Az öbölből látni, ahogyan az óceán hullámai a fekete sziklákat ostromolják, sirályok keringenek és rikoltoznak a bíborszínű felhők előtt, vasvillákra emlékeztető, széltől lecsupaszított fák veszik körbe a szigetet. A mezők vadvirágoktól illatoznak, láthatunk itt tündérfüvet, mérges ádázt, fenyérmirtuszt és sárga lóherét. Van azonban a helynek egyfajta misztikus, hátborzongató, mégis magával ragadó aurája, ahogyan a Braemeith-hez, a tündérek dombjához, a Camhanaich-hez, a kör alakban felállított, ősi kövekhez, vagy a valamikor Krisztus előtt 500 körül épült, az ősi kerek erődre (egy megerősített szárazkő toronyra) épült világítótoronyhoz érünk.

A torony több, mint 100 mérföldnyi autóútra van, hegyeken és álmos falvakon át, kanyargós utakon keresztülvonuló marhacsordákat elhagyva közelíthetjük meg. 

A Longing a remény és a magány emlékműve. A magas, fehér torony szépséges ebben a romló állapotában, falán az északi szelek nyomán lepattogzott leheletvékony festékkel, rozsdától vöröslő ablakkereteivel, betört ablakaival és recsegő padlódeszkáival. A kilincsen vörösberkenye ág (a védelem miatt, mondják a környékbeli lakosok). A padlót mocskos iszap borítja, melyen túl a lépcsőházba jutunk, ahonnan vaskorláttal ellátott lépcsők vezetnek fel csigavonalban a lámpás szobáig, ahonnan beláthatjuk az egész szigetet. Ahogy a nap felperzseli a ködöt, látni engedi a smaragdzöld óceánt, a fényes sziklákat, a kőrakásoktól és bujazöld erdőktől tarkálló dombokat. A lépcsőházban denevérkolónia él, az ablakpárkányokon fekete testű, fehér fejű tengeri madarak fészkelnek. A toronyba behallatszik a kinti tengeri madarak hangja, az óceán morajlása, a szikláknak csapódó tajtékos tenger dübörgése. A hely mégis elhagyatott, légköre félelmet keltő. 

Erre a szigetre, ehhez a toronyhoz érkezik Liv 3 lányával, Saphire-rel, Lunával és Cloverrel együtt, hogy elkészítsen egy bonyolult mintázatú freskót a világítótorony falára. 

Liv, 1998

Liv a Glasgow-i Művészeti Akadémián festőművésznek tanult, nagyra törő álmai voltak, míg meg nem tudta egy Starbucks vécéjében, hogy teherbe esett. Nem sokkal később megismerkedett szintén festőművész férjével, akitől még 2 gyermeke született, a férfi azonban meghalt, így Liv egyedül maradt a 3 gyerekkel. Próbált helytállni és megteremteni a megfelelő életkörülményeket a lányainak, egy nap azonban olyan hírt kapott, amely miatt képes volt ezt a megbízást azonnali hatállyal elvállalni, és az éjszaka közepén, felébresztve a gyerekeit kocsiba pattanni és egészen a skót Felföld keleti partjáig menekülni. 

Liv elképzelései a freskót illetően messzemenően mások voltak, mint a tulajdonosé, Patrick Robertssé. Liv azt hitte, hogy olyasmit kell festenie, mint egy gálya széltől dagadó fehér vitorlákkal, vagy a csillagos égbolt, esetleg a háborgó tenger a sötét mélységben leselkedő bálnákkal. Úgy gondolta, hogy az alapréteg lehetne az óceán színvilága. A fókák a sziklán, a hanga levendulakék foltjai a mezőn, a fehér tarajos hullámok, ahogy száguldanak, mint hófehér lovak, a szélben lebegő különös, fekete tengeri madarak. Ehhez képest a tulajdonos egy bonyolult mintázatú, egymásba fonódó háromszögekből és a hieroglif írásra hasonlító, különböző szimbólumokkal ellátott festményt kért. 

Liv beleveti magát a munkába, miközben lassan megismeri a sziget lakosait, és megtudja, hogy a torony padlója egy ráccsal lezárt barlangrendszert rejt, amelyben az 1600-as években 11 nőt tartottak fogságban hónapokon keresztül, majd boszorkányság vádjával máglyán élve elégették őket. A hiedelem szerint az egyik boszorkány megátkozta a sziget lakosait, hogy a saját gyerekeiket generációról generációra úgy égessék el, ahogyan őket is máglyára küldték. Azóta néhanapján felbukkan szigeten egy-egy gyerek, aki az éj leple alatt becsönget egy általa kiválasztott házba, azzal a szándékkal, hogy őrületet bocsájtson a család tagjaira, akik ezáltal lemészárolják egymást, kiírtva ezzel az egész család vérvonalát. Ezeket a gyerekeket vadoncoknak nevezik és szigorúan meghagyják, hogyha bárki találkozik egy ilyen vadonccal, csalja ki az erdőbe, kötözze egy fához, válja ki a  szívét és égesse el. 

Liz elborzad ezeknek a barbár gyilkosságoknak a hallatán és nem hajlandó hinni a babonákban, mígnem egy éjjelen egy kisfiú be nem kopogtat hozzá és ezt követően két lánya el nem tűnik...

Luna, 2021

Luna nem emlékszik a szigeten történt eseményekre, mégis rémálmok gyötrik. Amikor felbukkan a halottnak hitt kishúga, Clover, Lunának akarata ellenére vissza kell térnie a helyre, ahol elvesztette két testvérét és ahol az édesanyja 9 évesen magára hagyta az erdőben. Csakhogy Clover, akinek mostanra 29 évesnek kellene lennie, ugyanaz a 7 éves kislány, aki az eltűnése napján volt 1998-ban...

Milyen érzés a világítótorony boszorkányait olvasni?

Csoszogó léptek hangja a vaksötét világítótoronyban; egy kisgyerek elmosódott alakja a telihold fényében, a köd borította mezőn; a torokszorító érzés, a bénító félelem, amikor a saját lányod mögötted áll hálóruhában, álomittasan a lépcsőn, viszont előtted is ő van az ajtóban, koszosan, sárosan, vad tekintettel. Lázálmok, maró füstszag az orrodban, majd egy égő nappali látványa, melynek közepén a 7 éves kishúgod áll szétmarcangolt plüssállattal a kezében, ádáz tekintettel, mosolyra görbülő szájjal. Állatok fehérlő csontjai egy boszorkánykörön elhelyezve a zseblámpa fénysávjában; hevesen kalapáló szív, egy lakattal lezárt rács, mely egy mélysötét barlangot rejt; bűzös, halszagú, iszapos vízen lebegő játékbaba fehér lábának látványa; denevérek szárnyainak suhogása a feketeségben. Elveszve időben és térben, az egyik pillanatban még Basil, a vidám, napozó cápa önfeledten úszkál a part menti öbölben, aztán már csak egy rothadó tetem a parton... 

A világítótorony boszorkányai egy hátborzongató, horrorisztikus, gótikus fantasy, amely olyan komoly témát érint, mint a középkori boszorkányüldözések (az ártatlan nők lemészárlása és máglyán való elégetése), és hogy ezek a boszorkányüldözések milyen formában nyilvánulnak meg mind a mai napig a nők elnyomásában és kirekesztésében. Fontos szerepet kap a veszélyeztetett terhesség, a vetélés, a traumatizált gyerekek kezelése, az egyedülálló szülők nehéz helyzete, a betegség. A nők központi szerepet kapnak a világítótorony boszorkányaiban. 

Ha egy ijesztő, borongós, horrorisztikus fantasyra vágysz, amely tele van rejtélyekkel, titkokkal és egy zord, mégis gyönyörű helyszínen szeretnél kalandozni a képzeleted szárnyán, akkor a világítótorony boszorkányai neked való!

Tökéletes választás a novemberi, csípős, hideg, ködös időhöz! ;)   

C. J. Cooke: Szellemerdő

Sziasztok!

A mai bejegyzésben C. J. Cooke: Szellemerdő című regényéről írok, amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg. A recenziós példányt itt is szeretném megköszönni a kiadónak! :) <3  

Skót határvidék, 1959-1965. 

Lichen Hall, a rothadás és romlás palotája. Egy ódon kastély Skócia vadregényes vidékén, a semmi közepén, melyet egy sötét, hátborzongató erdő vesz körül, ahol a fák olyan öregek, hogy a törzsük kifehéredik, és az ágaik göcsörtössé válnak. Ebben az erdőben kísért Nicnevin, a gonosz boszorkány, aki olyan torz, mint egy szőlőtő és sűrű iszap csöpög róla. A legenda szerint Nicnevin egyszer álmában meglátogatott egy fiatal lányt, aki a birtokon élt családjával és szívesen olvasgatott az öreg fák árnyékos zugaiban. A lány halálra rémült a sötét csuklyás alaktól és hónapokig messzire elkerülte az erdőt. Ahogy teltek a hónapok, kiderült, hogy várandós. Senki sem értette, hogy történhetett ez, hiszen sohasem hált férfival. 9 hónap elteltével, amikor megszületett a baba, a család elszörnyedt az újszülött látványától. A kisbaba végtagjaiból ágak nőttek ki, fejtetője egy gomba szivacsos kalapjához hasonlított. Ekkor már tudták, hogy a lányuk egy tündérgyermeknek adott életet. Úgy gondolták, hogy a gyermek nem maradhat életben, így meggyilkolták. A boszorkány éktelen dühében átkot bocsátott a családra, így tagjai egymás ellen fordultak és lemészárolták egymást. Így lett Lichen Hall a boszorkány birodalma, a romlás helye, a Zuzmó Palota. 

A házba belépve a lépcső aljáig húzódó előcsarnok a színes kockákban tobzódó kőpadlójával, a falon lévő szarvasfejjel, bizarr festményeivel és fotóival, illetve a a sarokba állított meztelen nőt ábrázoló görög szoborral elég bizarr látványt nyújt. A boltíves ajtónyílások sarkaiból márványba fagyott arcok néznek le a látogatókra, mint angyalarcú vízköpők. Azonban, ha alaposabban körbenézünk, láthatjuk a sárga gombák hatalmas tömegét, amely felfelé terjed az egyik falon. Az ajtókeret réséből óriás fülekre emlékeztető gombák nőnek le egészen a padlóig. Újabb és újabb gombák törnek elő a padlólapok repedéseiből és az ablakeretek mellől. A boltíves mennyezetet feketén virágzó penész tarkítja. A falépcsőből fekete fodrok nőnek ki és a tartóoszlopból a méz aranyszínére emlékeztető, tökéletes formájú, sárga gombacsokor emelkedik ki. A Lichen Hall lassan az enyészeté lesz, Mrs. Whitlock, a ház úrnője és családja mégis ide hívja a terhes lányokat, akiknél házasság nélkül fogant meg a baba, hogy életet adjanak a kicsiknek.

Így kerül a házba Mabel, Aretta, Morven, Pearl és a többi lány, akik itt, ezen a civilizációtól elzárt helyen hozzák világra csecsemőiket, akiket Mrs. Whitlock jómódú családoknak ad örökbe. Egy elátkozott ódon kastély, egy átokverte családdal, ahol 5 nő próbál túlélni. Csakhogy a házban és a környező erdőben egyre több hátborzongató és furcsa dolog történik, amelyek megnehezítik az itt lakó lányok életét. A ház ura, Mr. Whitlock kerekesszékbe kényszerül és teljesen megtébolyodik, folyton a mikráriumában találunk rá, ahol alsónadrágban és ingben motyog maga elé és csodálja az általa összegyűjtött különleges gombákat. Mrs. Whitlock, aki hideg és számító, mégis néha az éjszaka közepén bolyong a ház folyosóin és kétségbeesetten könyörög, hogy valaki segítsen rajta. És Wulfric, Whitlockék unokája, aki agresszív és veszélyes, mégis dédelgeti az erdőben élő tyúkjait. A különc családnál már csak az erdő hátborzongatóbb. Sokszor a hátunk mögé kell nézni, mert a bőrünk bizsereg az érzéstől, hogy valaki követ, akinek csúszós, olajos bőre és fekete csuklyás alakja van...Mrs. Whitlock a vajúdó nőkhöz sohasem hív orvost, a birtokra soha senki nem teheti be a lábát, teljesen elszigeteli a lányokat a külvilágtól. A lányoknak nincs hová hazamenniük, így elvállalják, hogy koszt és fedél ellenében dolgoznak a ház körül. Ahogy telik az idő, hamarosan rá kell jönniük, hogy semmi nem az, aminek látszik és hogy halálos veszély leselkedik rájuk. Mabel kisfiát, Sylvant végül nem adják örökbe, viszont a kisfiú különleges képességekkel rendelkezik, így előre látja a közelgő veszélyt...

Milyen érzések lepnek el a Szellemerdő olvasása alatt? 

Kétségbeesés, magány, bezártság. Az érzés, amikor tudatosul benned, hogy innen nincs kiút, hogy örökre ebben a rémálomban ragadtál. Most csukd be a lelki szemeid és képzeld el a helyet, ahogy visszarepülsz az időben és látod magad előtt a skót határvidéken lévő, ősöreg erdővel körülvett kastélyt és a benne élőket. Látod a csillárokról szálló por csillogását; hallod a vízköpők ádáz tekintetéről lecsorgó eső koppanását; az éjjeli csendbe hasító, öreg padlódeszkák nyikorgását. 

A nadragulya fojtogató füstje a kis kunyhóban; bizarr, szárított lények a mikráriumban; sötét, köpenyes alak az erdő mélyén. 

Egy fáklya füstjének fojtogató bűze az éjszakában; világító gombafejeken megcsillanó holdfény; olajos karmok a csupasz lábszárra tapadva; egy szarvas leheletének párafelhője. Elhalt sikolyok a nyirkos, sötét pincében, süket telefonvonal, az erdő mélyén lévő penészes, korhadt fából ácsolt kunyhó kéményének füstje. Fiatal, terhes nők vajúdásának hangjai, véres lepedők, nedves törülközők, az örökbe adott babák utáni sóvárgás csendes könnyei, a fájdalom miatti gyötrelem kiáltásai. 

Gombák a ház falában, a padlódeszkák repedéseiben, a lépcsőfordulóban, az erdőben, a füvészkertben, a bőröd alatt...

Egy gyilkos parazita gomba, amely átveszi az irányítást a tudatod felett, miközben a legszörnyűbb módon életben tart. 

És a borzalmak között egy világító reménysugár, Sylvan. A Sylvan bőre alatt vibráló, éteri csillogás, amely olyan tudást biztosít a 4 éves kisfiúnak, amelynek birtokában látja a távoli vidékeket, az emberi sorsokat, a múltat és a jövőt. Megmentheti-e a Sylvanben lévő tudás a lányokat? 

Őszintén megmondom, egyáltalán nem ilyen történetre számítottam, viszont egy nagyon elgondkodtató és egyben szomorú, de izgalmas, gótikus horrort kaptam olyan fontos témákat taglalva, mint a leányanyaság, az örökbe adás, az lmbtq embereket ért bántalmazások, a nemi erőszak, a tudathasadás. Vajon a végén mit gondolunk a valóság és a képzelet, a mi síkunkon túli lét valódiságáról. Hol van a határvonal? Mi az, amit látunk és mi az, amibe bepillanthatunk egy adott élethelyzetben, mondjuk amikor gyermeket várunk? A gombák szerepe a történetben létfontosságú. A gombák az elhalt sejteket feldolgozzák, új életet teremtenek, segédkeznek a természet és az élőlények létezésében. Viszont pusztítanak is, halált okozhatnak. Ez a kettősség megfigyelhető a történetben számos helyen. Hiszen a parazita gomba az emberi szervezetbe jutva átvette az irányítást a gazdatest felett, miközben életben tartotta azt. Érdekes azt is megfigyelni, hogy az átok hogyan befolyásolta a környékbeli emberek viselkedését, hozzáállását. Sokat és mélyen lehetne ezekről a témáktól beszélgetni. A könyv rengeteg fontos tényezőre felhívja a figyelmet, miközben tökéletes kikapcsolódást nyújt, megborzongat, félelmet kelt. A C. J. Cook által megteremtett atmoszféra lebilincselő, magával ragadó, horrorisztikus és felejthetetlen. Jó ideig benned marad az érzés.