Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház

Sziasztok!

A mai bejegyzésben Sarah Beth Durst: Az elvarázsolt üvegház című regényéről olvashattok, amely az Agave kiadó gondozásában jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

Képek forrása: Pinterest

Saját kép

Az elvarázsolt üvegház egy édes, porhóval és szeretettel hintett mézes sütemény. Amikor megkóstolod, egy könnyed, frissítő, melengető érzés jár át a hideg, téli éjszakák fenyőillatú csendjében.

A történet főszereplője Terlu, egy levendulaszínű, őzikeszemű, végtelenül kedves és empatikus lány, aki hat évet töltött szoborként az Alyssiumi Nagy Könyvtár ötödik emeleti olvasótermében egy talapzatra kiállítva. Az ő történetét az írónő korábbi regénye, a Bűbájok boltja cselekménye ihlette, ugyanis Caz és Kiela története az Alyssiumi Nagy Könyvtárból való meneküléssel vette kezdetét, ahol tűz ütött ki, és a lángok felperzselték az egész könyvtárat néhány felbecsülhetetlen értékű könyvet leszámítva, amelyet Kieláéknak sikerült kimentenie a tűz martalékából. Eredetileg a lángok felemésztették volna az egykori könyvtárost is, de az írónőt nem hagyta nyugodni Terlu sorsa, így megírta a saját történetét. :)

Terlu megszegte a Mágiahasználati Törvényt, azzal, hogy életre keltette Cazt, a póknövényt, ezáltal a bíróság úgy határozott, hogy példát statuál vele, szoborrá változtatta és elhelyezte az Alyssiumi Nagy Könyvtárban. Ő volt a könyvtár második emeletén dolgozó negyedik számú könyvtáros. Amikor álmokkal és reménnyel telve elhagyta az otthonát, hogy a fővárosba költözzön és ráleljen az életcéljára, hatalmas sikernek könyvelte el, hogy felvételt nyert a Könyvtárba, ahol azt ígérték neki, hogy ő fog kapcsolatot teremteni az olvasókkal és elkalauzolni őket a könyvek birodalmában. Csakhogy Terlu az ideje nagy részében senkivel sem került kapcsolatba, a napjait magányosan töltötte és egyre jobban elhatalmasodott rajta a szeretetéhség és a vágy, hogy társasága legyen. Ezért hát egy bátor és meggondolatlan pillanatban úgy határozott, hogy elmormol egy általa ezerszer áttanulmányozott varázsigét és életre kelti Cazt, a póknövényt. Csakhogy lebukott és súlyos árat fizetett Caz társaságáért. A gondolatai, az érzései megmaradtak, viszont a teste megszilárdult egy faszoborban. Nem tudott beszélni, egy idő után teljesen elveszítette az időérzékét. Aztán jött a tűzvész és valaki megmentette őt a pusztító lángok elől, és elküldte egy kétségbeesett kertésznek Belde szigetére azzal a válasszal, hogy talán a lány a kertész segítségére lehet... 

Terlu egy hófödte erdőben találta magát, ahol életre kelt. Hat év után először érezte a friss, vágni való, hideg levegőt a tüdejében. A téli erdő csodálatos volt: havas táj, metsző, jéghideg levegő, amit ha beszív az ember, szinte fáj a torka tőle. Bokáig érő hó, tobozok, súlyos, hótól roskadozó fenyőágak, tapintható csend, pihekönnyű hópelyhek a hajában. Terlu hirtelen elevennek és élettelinek érezte magát, aztán amikor tudatosult benne, hogy egy erdő közepén van a téli hidegben, egyre jobban elkezdett fázni, és megpróbált segítséget kérni, hiszen valakinek fel kellett őt ébresztenie egy varázsigével. A lábai egyre jobban zsibbadtak, a hideg szúrkálta a bőrét, felkúszott a ruhája ujja alatt, a lehelete ködfátyolként gomolygott körülötte. Majd amikor már azt hitte, hogy az újjáélesztése napja egyben a fagyhalála napja is lesz, rábukkant egy hatalmas üvegházra, melynek belseje párás volt, a közepén egy fehér, csigavonalú, varázslattal működtetett kályhával, kék csempével körberakva. Hatalmas, gyönyörű növények vették körül: narancs és fehér liliomok, fürtökben lógó hófehér virágok, piros virágok sárga porzóval. A forróság egyre nagyobb lett, ahogy az üvegház közepe felé tartott és végül itt találkozott Smaragorral. A szürke, selymes bundájú, borostyán szemű, smaragdzöld szárnyú macska egyből elbűvölte a lányt és Terlu végre úgy érezte, nincs egyedül.  

"Terlu nagyot szippantott a tengeri levegőből. Szerette ezt a fenyőillattal keveredő, sós, harapni valóan friss szellőt. A távolban sirályok szólongatták egymást, miközben a hullámok szünet nélkül a sziklákat verdesték. Korábban elképzelni sem tudta, hogy ilyen gyorsan bele lehet szeretni egy helybe."

A varázslatos üvegházak felfedezése közben Terlu ráakad a kertészre: A férfit Yarrownak hívják, aranyló bőre van, arany-fekete haja és zöld szeme. Első látásra igazán jóképű, viszont ahogy az ember közelebb merészkedik hozzá, rájön, hogy szúrós, mint egy tüskebokor. Azért ez a tüskebokor felajánlja Terlunak, hogy pihenje ki magát az ő házában és reggelre egy szelet mézes sütemény várja a lányt az asztalon...;) 

"A levegőben édes illat szállt, tengeri só, fenyő és a csípős hideg elegye. Terlu és Yarrow léptei hagytak először nyomot a fehér hótakaró érintetlenségén."

Na de ne szaladjunk ennyire előre! Yarrow úgy néz Terlura, mint ha ő lenne a kezdete és a vége mindennek, hiszen azt hiszi, hogy Terlu varázsló. A előző varázsló (Laiken), aki az üvegházak védőbűbáját megalkotta, meghalt. Yarrow azt hitte, Terlut azért küldték hozzá, mert ő a varázsló, aki helyreállítja az üvegházak védelmét, de tévedett, ő nem varázsló, ő csak egy könyvtáros, aki éveken át áthatóan tanulmányozta a különböző varázsigéket és beszéli a holt nyelvet. Ő nem tud varázsolni, hiszen csak egy póknövényt keltett életre...vagy mégis? És különben is: Terlunak hat évet vettek el az életéből azért, mert megszegte a törvényt és a megfelelő képzés hiányában varázsolni merészelt. Soha többé nem teszi meg, nem akar az életével fizetni. Nem éri meg...nem éri meg...vagy mégis? ;) 

Terlu tehát nem mer többé varázsolni, amikor azonban véletlenül életre kelt egy öntudatra ébredt, beszélő lila rózsát (Lotti), az élete fenekestől felfordul, az érvei erejüket vesztik, ugyanis rájön, hogy az a feladata, hogy a többi alvó növényt is felébressze, beindítva ezzel az öngyógyítás folyamatát. 

Terlu első kézből szembesül a trópusi üvegház pusztulásával, aminek az emléke a szívébe mar. Elhatározza, hogy történjék bármi, megpróbálja megakadályozni az üvegházak pusztulását. A szigeten több ház is elhagyatottan áll, mind Yarrow egykori családtagjaié. A mólótól nem messze Terlu megtalálja az előző varázsló tornyát, ahol rengeteg, Laiken titkosírásával teleírt jegyzetet, könyvet, naplót talál a varázsló által kreált varázsigékkel. Ahhoz, hogy a feljegyzéseket megfejtse, Terlunak meg kell találnia a kódkönyvet, a varázsló ugyanis az évek során egyre elhatalmasodó paranoiában szenvedett, ezért az összes tudását elzárta a világ elől, mert attól félt, hogy mások ártani akarnának az általa oly nagy becsben tartott üvegházaknak. Terluék tehát a borostyán fénybe burkolózott, kísértetjárta toronyban próbálnak rátalálni a megfelelő varázsigét tartalmazó könyvre.

Megkezdődnek tehát az éjszakába nyúló kutatásokkal teli napok, miközben Yarrow továbbra is gondozza a növényeket, mézes sütit és illatos kenyeret süt, és Lottival együtt próbál minél távolabb kerülni a hamisan éneklő öntudatra ébredt növényektől. :D

Terluban rengeteg kérdés felmerül: Miért pusztulnak el az üvegházak? Laiken miért altatta el szeretett növényeit? Yarrow miért nem beszél a családjáról? Hogyhogy egyedül hagyta az egész családja ezen a szigeten és hogyhogy sosem jöttek vissza? Miért Terlut küldték Yarrow segítségére, mikor ő nem képzett varázsló? És vajon ki küldte? Az ő családja tudja-e hogy mi történt vele? Mi lesz, ha újra lebukik és érte jönnek a birodalmi nyomozók és ismét szoborrá változtatják? Hol lehet a kódkönyv, amivel meg tudná fejteni a varázsló titkosírását? Rendbe tudja-e hozni az üvegházakat? 

Erre a számtalan kérdésre választ kaphattok ebben a regényben! :) 

Figyelmeztetés!!! A regény ismét erős motivációt adott abban, hogy kedvem támadjon sütögetni egy kicsit. Yarrow isteni finom ételeket és édességeket készít, sokszor csorgott a nálam olvasás közben, úgyhogy nem árt bekészíteni egy kis almás-fahéjas muffint vagy mézes süteményt, esetleg áfonyás pitét az olvasáshoz! ;) 

"A kenyér belsejében zöldfűszerek, valamint sárgarépa és cukkinicsíkok látszottak. Szaftos volt, akár egy sütemény, emellett fahéj, szerecsendió és más, édes fűszerek illatának elegye áradt belőle...Terlu tett egy kis mézes vajat a kenyérszeletre, majd beleharapott. A tésztája könnyed volt és édes, tele olyan fűszerekkel, amiket nem tudott volna megnevezni, mégis tudta, hogy újra meg újra szeretné érezni az ízüket. A következő falatot már behunyt szemmel élvezte. Mikor ismét kinyitotta a szemét, azzal szembesült, hogy Yarrow őt nézi." 

Azon kívül, hogy a kötet az előzőhöz hasonlóan egy puha, meleg takaró érzetét nyújtja egy zord, téli estén, komoly témákkal is foglalkozik, mint az elhagyatottság, a magány, a kirekesztés, az igazságtalanság, a félelem, a kapcsolatteremtésre való képtelenség. Yarrow karakterét eleinte magának való, mogorva embernek látjuk, aki egyáltalán nem vágyik társaságra, köszöni szépen, teljesen jól megvan egyedül is. Nem nagyon beszél, a kommunikáció nála egy vállrándításban merül ki, a kényelmetlen beszélgetések elől pedig szabályosan elmenekül. Ahogy a történet halad előre, megtudjuk, hogy Yarrow-t az egész családja otthagyta egyedül a szigeten (habár nem tehettek róla, hogy el kellett hagyniuk Beldét, mégsem mentek vissza soha Yarrowért), illetve Yarrow még gyerekkorából őriz traumatikus élményeket, amikor három napra egyedül hagyta a családja egy föld alatti barlangrendszerben, ahonnan egyedül kellett kijutnia. Yarrow tehát bizalmatlan és képtelen elhinni, hogy őt valaki szánt szándékkal választaná, hogy őt érdemesnek találná bárki is arra, hogy szeresse, hiszen mindenki, akit ő valaha szeretett, elhagyta őt. Csodálatos látni, ahogyan Terlu szépen lassan beférkőzik a hallgatag, mogorva kertész szívébe és bebizonyítja, hogy igenis Yarrow is lehet valakinek az élete középpontja, és hogy nem érdemes hosszú éveken át makacs hallgatásba burkolózni és nem beszélni a szeretteinkkel, igenis mindenkinek jár egy második esély, főleg, ha szívből megbánta az illető, amit tett. Terlu szintén mélyen traumatizált, hiszen sosem vágyott másra, mint hogy olyan emberek vegyék körül, akik szeretik és elfogadják őt, ezt mégsem kapta meg, a fővárosban pozíciójából fakadóan csak kihasználták. Amikor szoborrá változtatták, úgy érezte, ott ér véget az élete. Retteg attól, hogy valaha is újra varázsolnia kelljen, retteg az emberek rosszindulatától, attól, hogy ő másoknak túl sok. Yarrow bebizonyítja neki, hogy igenis vannak olyanok, akik vágynak a lány szeretetére, társaságára, törődésére, és hogy nem kell többé rettegnie, mert meg fogják őt védeni bármi áron. 

Számomra két szívszorító, könnyeket előcsalogató esemény is történik a könyvben (ez a rész cselekményleírást tartalmaz, viszont muszáj volt megörökítenem, hogy később is emlékezhessek ezekre a pillanatokra, amik gombócot formáltak a torkomban. Nyugodtan kihagyhatod, ha nem szeretnél többet megtudni a regényről, mint amibe már eddig beavattalak): 

Terlu nagyon kötődik az Alyssiumi Nagy Könyvtár főkönyvtárosához, Rijes Velkhez, hiszen a tárgyalásán kiállt mellette és enyhébb büntetést szeretett volna kieszközölni a bírónál. Sajnos nem jártak sikerrel, viszont a tűzvésztől, ezáltal a haláltól is a könyvtáros menti meg, amikor a forradalom közepette kialakult zűrzavarban kimenekíti a szobrot és elküldi Belde szigetére, megmentve ezzel a lány életét, illetve egy második esélyt adva neki az újrakezdésre. Terlu nem tudja, hogyan hálálhatná meg a könyvtáros kedvességét és törődését, így megkéri Marint, a tengerészt, hogy kutassa fel a főkönyvtárost és  adja át neki mély háláját és köszönetét. Amikor Rijes Velk megérkezik Belde szigetére és ismét találkozik Terluval, ott, bevallom őszintén, elpityeregtem magam. 

A másik hasonló élmény Cazhoz, a póknövényhez köthető. Marin egy varázsreceptkönyvet is hozott magával Terlunak téli napfordulós ajándék gyanánt. A receptkönyvben Terlu felismeri Cazt, mert Caz a társszerzője a könyvnek. Terlu rájön, hogy Caz túlélte a forradalmat és boldog. Ömlenek a könnyei, ahogy nekem is. :)))   

Miben lehet részetek, ha elmerültök Belde színpompás üvegházainak egyikében ezt a könyvet lapozgatva? 

Rengeteg finomságot ehettek (Yarrowban ugyanis egy mesterszakács tehetsége veszett el): a mézes süteménytől kezdve a zöldséges cipón és friss zsemléken át a tengerből frissen fogott citromos halig; minden egyes nap érezhetitek a friss, metsző hideget a sós, tengeri levegővel és az erdei fenyők illatával összhangban; holt nyelven, titkosírással lejegyzett varázsigéket fejthettek meg; a kandalló melegénél egy szárnyas macskát simogathattok az öletekben; növényeket és zöldségeket ápolhattok az üvegházakban; láthattok tengeri kígyót, úszhattok tengeri teknőssel; kergetőzhettek mini sárkányokkal egy napraforgó labirintusban; kívánságálmot láthattok a teliholddal megvilágított éjszakai álomvirágokkal teli üvegházban; téli napfordulós ünnepségen vehettek részt; cseppkőbarlangok mélyén kutakodhattok; megízlelhetitek az otthon ízét a hófödte, tengerparti szigeten; megtapasztalhatjátok a család, a barátok és az összetartozás elsöprő erejét. 

Zárásképp viszont kiemelnék egy negatívumot is a kötet kapcsán: hasonlóan az előző részhez, ez a regény is az én ízlésvilágomnak túlírt. Néhol sajnos ellaposodik a történet és elkezdek unatkozni (persze aztán hirtelen jön egy váratlan fordulat, ami újra bevonz). Véleményem szerint egy 100-150 oldallal lehetne kevesebb, és akkor tökéletes lenne, így viszont levontam egy csillagot a túlírtság miatt. 

És akkor jöjjön a jól megérdemelt Házi feladat: 

1. Akinél kandalló van, bekészíteni a tűzifát, hadd ropogjanak azok a fahasábok a tűz fényében! 

2. Készíteni egy bögre pillecukros forró csokit

3. Elővenni egy pihe-puha plédet

4. Kényelmesen elhelyezkedni egy karosszékben/kanapén

5. Olvasni ezt a csodálatos, kedves könyvet!

(6. Egyéb kiegészítők: kutya, macska vagy bármilyen házi kedvenc, illetve zsebkendő a sírós részekhez). Olvasásra fel! ;) 

Végül pedig itt hagynék két számomra (aki már testközelből hallotta a tenger morajlását) nagyon kedves idézetet a könyvből:

"A hullámok csapkodása a legszebb hang a világon. Nem gondolod?"

"Terlu már azelőtt meghallotta a morajlást, hogy megpillantotta volna a tengert. Felzúgott a hullámok ritmikus, dobszerű morajlása, amint a sziklákhoz csapódtak. A sós tengeri levegő keveredett az erdő friss fenyőillatával. Terlu elmosolyodott, ahogy kilépett a fák közül, hogy megcsodálja a végtelenbe vesző, táncoló kékséget."

A. G. Slatter: A Holtak grimoárja

Sziasztok!

Az alábbi ajánlóban A. G. Slatter: A Holtak grimoárja című regényéről olvashattok, amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

Képek forrása: Pinterest

Saját kép

Fülszöveg:

Mihez kezdesz, ha egy boszorkánycsaládba születsz, de nincs benned varázserő?

Sok évvel ezelőtt Silverton városa a pusztulás szélére került, de megérkeztek a Briar boszorkányok, akik varázserejüket a város védelmére használták. A család matriarchájának váratlan halálával azonban elérkezett a változás ideje.

A varázserő nélkül született Ellie mindig is kívülállónak érezte magát, míg rá nem jött, hogy van egy különleges képessége: látja a halottakat, és beszélni is tud velük. Ők a várost védelmező boszorkányfamília legsötétebb titkairól: gonosz varázslatokról, gyilkosságokról és elveszett mágianaplókról mesélnek neki.

Amikor Ellie megérti, hogy a falakon kívül leselkedő ellenségnél nagyobb veszélyt jelentenek a hatalom birtoklásáért küzdő családtagjai, döntenie kell: kiben bízhat, és ki akarja elpusztítani mindazt, amit a Briar boszorkányok felépítettek.

A csonthárfa dala és A tövisek útja díjnyertes szerzőjének új gótikus meséje szellemekről, boszorkányokról, halálos titkokról és múltbeli bűnökről.

Silverton. Egy város, amelyet a Briar boszorkányok és leszármazottaik védelmeznek évszázadok óta a peremvidékeken élő Pióca emberektől és az egyháztól. Ez a hely különleges, hiszen átitatja a mágia, amely vibrál a levegőben, gyógyírt és békességet hoz az itt letelepedő emberek életébe. Az itt élő, köztiszteletnek örvendő boszorkányokat senki sem fenyegeti, nem égetik meg őket máglyán, szabadon gyakorolhatják a varázslataikat, fejlődhetnek, kiteljesedhetnek. Itt él Ellie Briar unokahúgaival, Audrával és Eirával, valamint a nagymamájukkal, Giselával. Ellie-t senki sem veszi komolyan, az emberek nem igazán tisztelik, unokatestvérei pedig rendszerint gúnyt űznek belőle, ugyanis Ellie-ben nem mutatkozott meg az adottság, sajnos semmilyen varázslatra nem képes, akárhányszor vágta is fel az előző intéző, Maud a csuklóját, hogy vért fakasszon, megfizetve ezáltal a vörös árat. Ellie csuklóját számtalan heg csúfítja, amelyet a Silvertont körülvevő erdőben lévő kőoltárra folyattak, hátha mégis megmutatkozik a lányban a boszorkányok vére. Ellie azonban üres héj maradt, ennek ellenére nagyon fontos tisztséget kell betöltenie a Briar boszorkányok között, ő lesz ugyanis a soron következő Briar boszorkány intézője. Ellie-t gyerekkora óta kiképezték erre a tisztségre, arra azonban nem számít, hogy a vártnál sokkal korábban kell hivatalba állnia, ugyanis nagymamája, Gisela váratlanul elhuny, így Audra válik a következő Briar boszorkánnyá, életbe léptetve ezzel Ellie intézői jogkörét...Ellie a nagymamája halála előtt elindul a külső tanyákra, hogy megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben van a gazdaságokkal és az ott élő emberekkel, azonban furcsa dolgokat tapasztal. A legtöbb tanya elhagyatott, az emberek sebtében távoztak, a jószágok is hiányoznak. Amikor Ellie hazatér, beszámol unokahúgainak a hátborzongató fejleményekről, így Audra elindul, hogy felderítse a rejtélyt. Nagymamája temetésén Ellie elesik és beüti a fejét, csúnya, vérző sebet szerez, amely átitatja a holtak földjét. Ezután azonban különös dologra lesz figyelmes, ugyanis elkezdi látni a holtakat, akik között megjelenik ük-ük-ük üknagyapja, Sandor Briar is, aki érdekes információkkal látja el a lányt és miközben Ellie a holtak szószólójává válik és megalkotja a Holtak Grimoárját, olyan titkokra, árulásokra és gyilkosságokra derül fény, amely alapjaiban rengeti meg Ellie hitét a saját rokonaiban. Miközben valami megtámadja a külső tanyák lakóit és lemészárolja az állatokat, Silverton háztetőin egy melin randalírozik, akinek nevet kell adni, mielőtt eltemetik, a holtak egyre több kérést fogalmaznak meg Ellie irányába és ott van még Dai Carabhille ügye is, aki miatt a melin éjszakánként terrorizálja a város lakosait, és mindennek tetejébe még egy istenkutya is érkezik Silvertonba... Ellie olyan slamasztikában találja magát, amelyből nincs kiút...Ki az áruló? Ki fenyegeti a Briar boszorkányok jó hírét? Ki gyilkol ártatlanokat és mocskolja be vérrel a kezeit? Ki mozgatja a szálakat? Mi történt a múltban? Igazak a kandalló melegénél elsuttogott mesék és mondák, vagy az igazság sokkal fájdalmasabb, mint amivel szembe tudunk nézni? Ki ez az ismeretlen pap, aki a legnagyobb zűrzavarban érkezett a városba és mit akar? És miért követi Ellie-t egy bagoly? 

Elhagyatott házak poros levegőjének mozdulatlansága; halálos, természetfeletti csend a külső tanyákon; holtak érintésének nyomán maradt hidegérzet a tenyér közepén; vérvörös rubinnal ékesített gyűrű csillanása; szenteltvíz sistergése a gonosz szellemeken; fafeleség lángolása az éjszakai erdő mélyén tartott ünnepségen; a Holtak Grimoárjának vérvörös tintával teleírt lapjai; halva született gyermek gonosz kacaja és jéghideg érintése; turmalin nyakláncok és védőbűbájok; árulás, tömeggyilkosságok, rengeteg titok, amely napvilágra kerül. Kóborló szellemek; véráldozatot követelő rituálék; rettegés az istenkutyáktól; a Briar Boszorkányok öröksége. Nyirkos börtöncella; mesék, amelyek végigszövik az egész gyermekkort; magyalbot és nyelvtövis. 

 

Ismét egy lenyűgöző, sötét mese A. G. Slatter tollából. Hagyd, hogy magával ragadjon a varázslat és elrepítsen Silvertonba, ahol boszorkányok uralkodnak, alakváltók tollainak suhogását hallod a levegőben, és ahol létrejött egy grimoár, amelyben lejegyzik a holtak bűneit és amelyben súlyos titkok tárulnak fel...Fel mered lapozni? ;) 

Nagyon tetszett a kötet, amelyre bevallom őszintén, számítottam is, hiszen az írónő korábbi művei (a Csonthárfa dala, a Tövisek útja) is lenyűgöző gótikus fantasy világokba kalauzoltak el, ahol le is cövekeltem és hagytam, hogy a történetek magukkal sodorjanak és magam is elvesszek a régi mesékben, a sötét, hátborzongató erdőkben és az örvénylő mágiában. Nagyon tetszettek a kötetben lévő mesék, ahogyan az írónő fantáziája által szépen, lassan sodródtunk a múltban és ahogyan a rejtélyek megoldása kibontakozott előttünk. Meglepett a végkifejlet, habár véleményem szerint kicsit gyors volt, hirtelen pár oldalon keresztül megoldódott az összes rejtély, feltárult a múlt, elsimultak a viszályok. Amit még hiányoltam, a Piócaemberek részletesebb bemutatása. Szinte semmilyen információt nem kaptunk róluk azon kívül, hogy nem tudnak a városba bejutni a Briarek védővarázslatai és a védőkövek miatt, és hogy emberi vérrel táplálkoznak. Ez a hiányosság azonban csöppet sem vont le a regény értékéből, nagyon élvezetes olvasmány tele rejtélyekkel, titkokkal, mágiával, borzongással. Ajánlom a kötetet a gótikus, sötét fantasyk kedvelőinek, akik szeretnének egy csipet boszorkányságot és varázslatot csempészni a mindennapjaikba! ;) 

V. E. Schwab: Éjféli földbe temesd csontjainkat

Sziasztok!

A mai bejegyzésben V. E. Schwab: Éjféli földbe temesd csontjainkat című regényéről olvashattok, amely az Agave kiadó gondozásában jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

A képek forrása: Pinterest

Saját kép

Miről szól a történet?

Ez egy történet az éhségről.

1532, Santo Domingo de la Calzada.

María vadon nő fel, ravaszul és szabadon – szépségét csak a szökésről szőtt álmai múlják felül. De jól tudja: ebben a világban sosem lehet más, csak trófea vagy báb a férfiak játszmáiban. Ezért, amikor egy titokzatos idegen másfajta utat kínál, María kétségbeesett döntést hoz. És megfogadja: soha nem tekint vissza.

Ez egy történet a szerelemről.

1827, London.

Charlotte látszólag békés életet él vidéken, mígnem egy tiltott pillanat mindent széttör. A családja száműzi, London pedig rideg és idegen. Egy gyönyörű özvegy megjelenése reményt hoz – és egy újfajta szabadság ígéretét. De a vágy szabadsága mindig árat követel. Néha mindent.

Ez egy történet a haragról.

2019, Boston.

Alice egy új élet reményében hagy hátra mindent. De egyetlen éjszaka elég, hogy a múlt ismét nyomot hagyjon. Kérdések ébrednek, majd velük együtt valami sötétebb. Alice pedig válaszokat akar. És vért.

Ez egy történet az életről – arról, hogyan szakad meg, és hogyan kezdődik újra.

A regényben tehát három nő életútját követhetjük végig a kezdetektől szépen lassan, évszázadokat átívelve a jelenig, ahol végül összeérnek a szálak.

Maria (Sabine) vad, szenvedélyes fiatal lány, aki istállótetőkre mászik fel és annyira imádja a cseresznyét, hogy órákig képes utána szopogatni a magját, csak, hogy kitartson még egy darabig az íze. Lángoló vörös hajzuhatagával és határozott, éles vonásaival felkelti a környékbeli férfiak érdeklődését, őt azonban nem érdekli sem a házasság, sem a gyerekvállalás, szabad és önálló nő akar lenni. Az 1500-as években azonban ez ki van zárva, így végül beadja a derekát és kiszemel magának egy spanyol vikomtot, aki kiragadja egyszerű, szegényes életéből és magával viszi a palotájába, mint ifjú aráját, hogy engedelmes felesége legyen és gyermeket szüljön neki. Arra viszont nem gondol, hogy a szálakat végig Maria mozgatja, aki vágyik az idegen helyre, arra, hogy kitörjön a nyomorúságból, vágyik a gazdagságra, a fényűzésre, viszont a szabadságra is, amit a vikomt oldalán nem kaphat meg...Amikor feltűnik az életében egy titokzatos nő, egy szürke ruhát viselő özvegy, Maria olyan lehetőséget kap, amivel maga mögött hagyhatja eddigi életét. Csakhogy mindennek ára van és ezt Maria a saját bőrén tapasztalja meg...Vissza sem nézve új életet kezd, leveti régi nevét és Sabine-ként járja tovább a világot immár az éjszaka teremtményeként, vérre szomjazva.

Sabine megtapasztalja, milyen a halhatatlanság, amikor az idő múlásának nincs súlya, amikor bármit megtehetsz, bárki lehetsz, bármilyen utat választhatsz. Csakhogy a halhatatlanság egy illúzió, egy nem létező fogalom. Az idő vasfoga nyomot hagy az éjféli földben eltemetetteken is, csak éppen ők nem egy emberöltő alatt, hanem évtizedeken, évszázadokon keresztül rothadnak el. Cselekedeteiket egy valami mozgatja, egy mindent felülíró, mardosó késztetés, egy minden józan akaratot leigázó erő, az éhség. Vörösbe borult szemek, sajgó állkapocs, megnyúlt fogak, a vér áramlása egy lüktető nyaki éren. A mindent elsöprő vágyakozás, az állandó szomjúság, bármennyit iszol, sosem elég, mindig újabb és újabb kortyra vágysz. Érezni akarod a nyelveden az áldozatod szívverését, az éltető erőt, azt, ahogyan újra dobogni kezd a szíved és megtelik élettel a tested, még ha csak pár másodpercre is...Az éhség felemészt, mindent kitöröl, általa egy idő után megtébolyodsz. Eltűnik minden, ami valaha emberré tett, az empátia, a szeretet, a bizalom, és nem marad semmi más, csak a sóvárgás a vérre. Telnek a napok, a hónapok, az évek, az évtizedek, évszázadok, és azt veszed észre, hogy teljesen kiüresedtél és nem hajt már semmi más, csak az üldözés, a becserkészés és a mészárlás. Egy héj vagy, egy gyilkológép, aki meggondolatlan és a saját végzetébe hajszolja magát...

Na de ne szaladjunk ennyire előre!

Ugyanis Sabine folyton éhezik, viszont vándorlásai során, az évek alatt találkozik hozzá hasonlókkal, akiktől tanul. A kíváncsiság hajtja az 1800-as években Londonba, ahol a fiatal hölgyeknek bálokat rendeznek, ahol a számukra megfelelő kérőkre bukkanhatnak. Sabine szeretne becserkészni egy áldozatot, akivel eljátszadozhat, aztán megkaphatja a szíve dobbanásait. Arra nem számít, hogy megismeri Charlotte-ot, akibe beleszeret, és aki megváltoztatja az életét.

Charlotte imádja az otthonát, Clement Hallt, ahol szeret a szökőkutak között kergetőzni a legjobb barátjával, az anyja kertjében növényeket ültetni és sétálgatni az édesanyja által elhelyezett szobrok között. Csendes, nyugodt, boldog élete van, ám egyszer csak felborul az idilli rend és a családja úgy dönt, hogy elküldi őt Londonba, hogy kitanulja az illemet, illetve megismerkedjen a bálokkal és a többi fiatal hölggyel és úriemberrel. Charlotte úgy érzi, csapdába esett, a szíve romokban, az élete kilátástalan, amíg meg nem ismerkedik egy lángoló hajú, gyönyörű özveggyel, aki kiutat kínál neki. Charlotte érzelmes, empatikus, nyitott szívű, az életét az özvegy tenyerébe helyezi. Az élete ezt követően fenekestől felfordul, innen már nincs visszaút. Eluralkodik rajta az éhség, kezdetét veszi az utazás, az egyre több hátrahagyott porhüvely, az éjszakai élet. De vajon meddig bírja egy érzékeny ember lelke ezt az életmódot elviselni? Mikor kezdenek el folyni a vérkönnyek, mikor lesz elég? Menyit visel el a társa vérengzéséből, csak hogy ne legyen egyedül?

2019, Hoxburn, majd Boston. Alice új életet akar kezdeni, ezért Bostonba költözik és egyetemre jár, hogy ne kísértse tovább a nővére szelleme, vagyis inkább, hogy megvalósítsa kettejük álmát. A mindig szerény, halk szavú, visszahúzódó, önbizalomhiányos Alice egyik este egy kollégiumi buliban találja magát, ahonnan szíve szerint azonnal elmenekülne, mert annyira nem érzi komfortosnak, túl hangos, túl sokan vannak, ő pedig csak szeretne belesimulni a falba és láthatatlanná válni...Csakhogy valaki felfigyel rá. Egy lila hajú lány őt fürkészi egy hálószoba sötétjében, táncol vele az esőben, ágyba viszi. Alice úgy érzi, megtette az első lépést, végre mert egy kicsit élni, kockáztatni, azonban másnap reggelre a lila hajú lány nincs sehol, őt viszont bántja a napfény és mardossa az éhség...Mibe keveredett? Ki volt az a lány és mit tett vele? Alice elhatározza, hogy felkutatja Lottie-t és számon kéri, amiért még azelőtt megölte őt, hogy igazán elkezdhette volna az életét...

Lottie ezt írta Aliceről a naplójában: Alice. Skót. Szelíd. Íze, mint a bánat.

Majd meglátjuk, hogy mennyire lesz szelíd az a nő, akit hosszú évek óta fűt az eltemetett harag. ;)

Az írónő tökéletesen bemutatja, milyen lehetne a vámpírlét, milyen az, amikor az idő végtelen, a világ változik, de mi nem. Milyen érzés kortalannak lenni, magabiztosan járni az utcákat, gondtalanul élni, hiszen nem hat ránk sem az öregedés, sem a betegségek, sem anyagi gondok.

Viszont szemlélteti az árnyoldalát is ennek a létnek: az állandó éhséget, azt, ahogyan a rendes ételek hamuvá porladnak a szánkban és a szervezetünk kiveti magából őket; azt, ahogyan meg kell tanulnunk az éjszakában élni, hiszen a napfény megbetegít, így többé nem érezhetjük a meleg napsugarakat a bőrünkön. Magunkévá kell tennünk a magányt, hiszen mi magunk ugyan nem öregszünk, de a szeretteink sorban megöregszenek és meghalnak, így nem engedhetjük meg magunknak a szeretetet, a szerelmet. Ha mégis megengedjük, annak súlyos ára van, hiszen egy idő után teljesen kifordulunk magunkból és a szerettünknek végig kell ezt néznie, majd meg kell hoznia bizonyos döntéseket annak érdekében, hogy többé ne árthassunk másoknak.

A kötet olvasása során végig érezhető volt egyfajta borús, letargikus hangulat. A vér utáni folyamatos sóvárgás átitatta a lapokat, szinte már érezni véltem az orromban a megsárgult, tintával írott lapok dohos szagát, a történet kortalanságát. Nyomasztó volt és egyben érdekes, vitt magával, miközben egy -egy pillanatra ott ragadtam a múltban, és látni véltem a szellemeket, amelyek végigkísértették a karakterek életét és azzá formálták őket, amikké a végére váltak.

"Éjféli földbe temesd csontjaimat,

sekélyen, de áztatva mélyen.

Helyemen vad rózsa nő majd,

vöröse alatt fog villan fehéren."

Mikre lelhettek ebben a könyvben?

Vér fémes illata keveredve a frissen pörkölt kávé illatával a fehér tüske, feketekávé kávézóban; sírfölddel teleszórt fiola Alice nyakában; éjszakai cigarettázás az 1900-as évekbeli Olaszországban, miközben a meztelen lábunkat egy szökőkút vizébe mártjuk; egy olasz modell aktjának megrajzolása; fiatal nők csilingelő nevetése a londoni bálokon; migrénes fejfájás a napfénytől; a zsákmány erőteljes szívdobbanásainak érzete a nyelvünkön; vérkönnyek áztatta párnák, háború sújtotta vidéken földbe tiport rózsák gyűjtése; cseresznyemagok ropogtatása; elhagyatott kastélyok csendje; világjárás, éjszakai élet.

Egy nagyon érdekes, vérrel írt krónika. Évszázadokon átívelő történet, amely beszippant és magával ragad az utolsó lapokig, miközben végig szomjazod a cselekményt. Vessétek bele magatokat! :) V. E. Schwab megint valami különlegeset, valami egyedit alkotott, amit nem érdemes kihagyni!

T. J. Klune: A szív dala

Sziasztok!

A mai ajánlóban T. J. Klune: A szív dala című regényéről olvashattok (Green Creek sorozat harmadik része), amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg! A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

A képek forrása: Pinterest

Lássuk, miről szól a történet:

Robbie Fontaine egész életében falkáról falkára sodródott, ideiglenes kötelékeket kötött, hogy megőrizze épelméjűségét. Valójában mindig is csak arra vágyott, hogy szeressék, és találjon egy helyet, amit otthonának nevezhet.

Michelle Hughes, az alfafarkas falkájában végre otthon érzi magát, és nagy tiszteletnek örvend mint a farkas helyettese. Amikor Maine-ben pletykák terjednek egy renegát falkáról és a vadmágia használatáról, Michelle megbízza Robbie-t az árulók levadászásával. De az egyik gyanúsított, Kelly Bennett, és Robbie gondosan felépített élete a feje tetejére áll.

Hirtelen minden megkérdőjeleződik: Hová tartozik? Kik az árulók? És kit árultak el? Mi az igazság?

Csak a szívében üvöltő dal mutathat utat…

"Fű, Tóvíz, Napfény"

Egy újabb szívet melengető (-és tépő) olvasmány T. J. Klune tollából. Annyit már így első körben elmondhatok erről a könyvről, hogy sokat (túl sokat) sírtam rajta, a lelkem mélyéig meghatott és örökre bevésődött a szívembe és az emlékezetembe. Szétszaggatott és újra összerakott. Könnyeket fakasztott, majd a legsötétebb és legreménytelenebb pillanatban betakart egy puha, meleg pléddel és puszit nyomott a homlokomra. <3 Nagyon sokszínű volt a történet, de leginkább a kék és a zöld váltakoztak egymással, a mély, lelket szaggató, kék szomorúságtól a mindent átható, felszabadító zöldig mindent éreztem és átéltem.

Sajnos teljes mértékben tudtam azonosulni Robbie-val és az érzéseivel. Borzalmas, amikor az ember nem találja a helyét a világban, úgy érzi, sehol sincs otthon, nincs egy biztos menedéke, ahol nyugodt szívvel álomra hajthatja a fejét. Csak bolyong az erdőben, keresi a falkát, amelyik befogadná, de nem találja, nincs kiút. 

A meghasonlottság érzését is nagyon jól érzékelhetővé tette az író, a kétségbeesést, a bizonytalanságot, amikor nem tudod, hogy az, ami körülvesz, a valóság-e vagy csak illúzió. Robbie-nak iszonyú erősnek kellett lennie, hogy legyűrje a fejében tomboló zűrzavart és végre átlásson a szitán. Nagy segítségére volt a falkája iránt érzett, mélyen benne gyökerező szeretet és hűség, valamint a párja hiánya miatt érzett üresség, illetve az intuíciója, a folyamatos hang a fejében (a baljós előérzet), hogy valami nincs rendben körülötte. 

"Kék volt minden. Kék, kék, kék."

Nem értette, honnan jön ez a rengeteg kékség, miért árad belőle. Robbie mindig figyelt a környezetére, mindig nagyon érzékeny volt a külső reakciókra, így észrevette, hogy valami nagyon nem oké, a telepen élő farkasok nagy része kifejezetten ellenséges és tartózkodó vele és folyton úgy érezte, hogy valami hiányzik. Csak a rezervátumban, az erdő mélyén sétálva, a fák törzsét megérintve érezhetett nyugalmat és csendesíthette le az elméjét. Persze a hang akkor sem tűnt el a fejéből, ahogyan a puha fűszálak csiklandozták a lábát és a napfény az arcába tűzött, az is annyira ismerős volt valahonnan...az otthon illatát hozta magával, az otthonét, amit ő soha nem ismerhetett meg...És ott, mélyen a fák között egy hófehér és egy fekete farkas figyelte minden lépését. 

"Kicsi farkas, kicsi farkas, hát nem érted?" 

Álmaiban egyre többször megjelent egy fehér farkas fekete mintával a mellkasán, aki szólította, hívta őt haza, az otthonába. De Robbie-nak nincs otthona...a telepen él Ezrával, aki rátalált, amint céltalanul, falka nélkül bolyongott az erdőben. Otthont, célt adott neki, gondoskodott róla...

"Hallasz engem, kedves?" 

Csakhogy a családja egy napon eljött érte. Végre újra rátaláltak. De Robbie ezt nem akarja. Nem akarja, hogy elvegyék őt Ezrától, Hughes alfától, a telep lakóitól, a gyerekektől, az otthonától. Ekkor azonban váratlan dolog történik, mert kiderül, hogy Ezra nem is Ezra, hanem valaki egészen más és Robbie csak csalétek volt a számára és az egész eddigi élete hazugság...Ezek az alfák (merthogy kettő is van, ráadásul egy pár!) azt mondják, hogy Robbie közéjük tartozik..Hogy ők az igazi családja. Hogy Robbiet elrabolták és kitörölték az emlékezetét és hamis emlékeket ültettek el az elméjében. És ott van Gordo, akinek a karja végig van varrva tüskés indákkal, rózsákkal és széttárt szárnyú hollókkal, a tetoválásai világítanak és csak úgy árad belőlük az erő. És kölyöknek szólítja őt és azt mondja neki, hogy röhejesen áll rajta az a szemüveg, miért hordja? És ott van Ő is. Akinek fű, tóvíz és napfény illata van, és akiről nem tudja levenni a szemét, mert annyira gyönyörű és aki azt mondja, hogy ő a párja...De az nem lehet, hiszen Robbie emlékezne rá, ha lenne egy párja, nem? Biztosan hazudnak neki. Ebből egy szó sem lehet igaz, kijátsszák, ahogy Ezra, neki nincs családja, nincs falkája, nem tartozik senkihez. Egész életében csak egy családra vágyott, hogy tartozhasson valahová, hogy úgy szeressék, ahogy van,

"Egy falkára vágytam, amelynek a tagjai szeretnek.

Akik bíznak bennem.

Akik sosem akarnak elengedni.

Akiknek hiányozni fogok, ha elmegyek egy időre.

Akik mosolyognak, ha rám gondolnak.

Egy otthonra vágytam."

de mindenki csak csalinak szánja és kihasználja...de akkor miért tartotta meg a kőfarkast? Miért van Kelly Bennettnek fű, tóvíz és napfény szaga? Miért van egy harapásnyom a nyakán, amire nem emlékszik? Miért olyan ismerős neki a tetovált karú boszorkány, aki állandóan mogorva és azzal cseszteti, hogy vegye már le a szemüvegét, röhejesen áll rajta? Miért pendít meg ez a mondat benne valamit? Miért akarja felkínálni a nyakát a nagydarab, fekete farkasnak? Miért érez áhítatot iránta? És Kelly...Kelly, Kelly, Kelly, mindig csak Kelly...

"Volt valami… nem is tudom. Végtelenség. Veled és velem."

És amikor már azt hitte, hogy végképp összezavarodott és becsavarodott, és késztetést érzett rá, hogy meneküljön, hogy fusson, fusson, fusson és meg se álljon, akkor ez a csodálatos férfi elkapta a karját, belenézett a szemébe és azt mondta:

"– Látlak téged, tudod?"

Mi minden történik ebben a könyvben? 

Elmerülünk az emlékekben, mint egy feneketlen tóban; alfák szívszorító üvöltését hallgatjuk a fényesen ragyogó telihold alatt; véres csatákat vívunk elvadult gyerekekkel, boszorkányokkal, alfákkal; undorító fűcsomókat dugnak le a torkunkon, amikre az előbb köptek rá; körbeüljük a nagy asztalt a vasárnapi ebédnél; megtanulunk újra bízni és szívből szeretni; könyvet olvasnak nekünk, miközben egy ezüstsávval körbezárt alagsori helyiségben járkálunk fel-alá, mint egy megvadult állat; átélünk pár lázálmot, amiben vörös szemű alfák vonzanak magukhoz elkeseredetten; kiülünk az erdő közepén lévő tisztásra és nézzük a csillagokat. Közben idióta történeteket találunk ki, majd megjelennek a szentjánosbogarak; megkapjuk azt a bizonyos harapást, amitől rég elfeledett emlékek törnek a felszínre; elveszítjük, majd megtaláljuk önmagunkat és a hazavezető utat. Ismét betörünk egymás személyes terébe, lesz itt sok gondolatolvasás, egymás előtt pucéran mászkálás, egymás hegyén-hátán alvás, bökdösés, egymás arcára ülés, harapdálás, birkózás, vicsorgás, üldözés. A lényeg az, hogy el tudnak-e kapni? Hagyod-e, hogy elkapjanak? És mi lesz, ha elkapnak? 

Klune kiválóan játszik az olvasó elméjével, szívével és lelkével. Mindent megbolygat, az egyik pillanatban zokogsz, aztán azon kapod magad, hogy Gordo vagy Rico beszólásain nevetsz, utána megint sírsz, de ezek örömkönnyek, ó, a meghatottság könnyei, amiket a lehető legnagyobb örömmel hullajtasz el. Érzelmi hullámvasút a javából: van itt minden, kilátástalanság, otthonkeresés, veszteségek, újra egymásra találás, vasárnapi ebédek, csaták, misztikus holdmágia. :D 

A legeslegjobb kuckózós olvasmány, annyira komfortos, és utána annyira érezteti veled, hogy élsz! Általa együtt futhatsz a farkasokkal, családra lelsz, átélheted a mindent elsöprő szerelmet és a velejéig érzed és hagyod, hogy átjárjon a falkafalkafalka életérzés! 

Azért ne legyünk túl nyugodtak! Robert Livingstone ugyanis még életben van és magának követeli azt, amiről úgy gondolja, hogy az övé. Igaz, Gavin? És ha nem lenne bőven elég, hogy mekkora hatalmú boszorkány, most még a tetejében elő is tört belőle a fenevad! ;) 

Darja Bobiljova: Szomszédok

Sziasztok!

A mai bejegyzésben Darja Bobiljova: Szomszédok című regényéről olvashattok, amely a Metropolis Media kiadónál jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! <333

(A képek forrása: Pinterest, kivéve a könyvről készült fotó, ami saját készítés). 

Ősz? Csípős hideg, szemerkélő eső, ködbe burkolózó táj? Az ember lánya nem is vágyik ilyenkor másra (miután hazaérkezik egy erdei sétáról), hogy bekuckózzon a kedvenc fotelébe egy bögre habos kakaóval, egy szelet tökös pitével, a kedvenc plédjével, hallgassa a kandallóban égő fahasábok ropogását, és elmerüljön egy vérfagyasztó horrorkönyvben! :D Nos, az október végi, Halloween előtti, creepy hangulathoz nincs is tökéletesebb választás, mint a Szomszédok, amely egy izgalmas folk horror, ami garantáltan felborzolja az idegeket! :D

De mi is az a folk horror? 

A folk horror a horror egyik alműfaja, amely a néphiedelmeket, babonákat, ősi hiedelmeket és a természet erőit kombinálja félelmetes elemekkel. Lényege, hogy a horror forrása nem a megszokott szörnyeteg vagy kísértet, hanem az elszigetelt közösségek torz, hagyományokra épülő rituáléi és hiedelmei, valamint a vadon vagy a természet veszélyes, megfoghatatlan ereje.

Nos, a Szomszédok az orosz mondavilág mitikus lényeit építi be ebbe a hátborzongató történetbe.

Találkozni fogunk ruszalkával, kikimorával, baba jagával, lesijjel, igosával, sulikunákkal, házi szellemekkel, sellőkkel, Délanyával és még jó pár kísérteties és halálosan veszélyes lénnyel, akiktől végigfut a hátunkon a jeges borzongás, pattanásig feszülnek az idegeink és olyan hevesen ver a szívünk, hogy majd átszakítja a mellkasunkat. 

A történetről röviden:

Létezik egy kis falu, Vjurki, amely a Szuska folyó partján, egy erdővel és mezővel körülvett területen található. A Vjurki Telekszövetkezet egyfajta menedék azoknak a telektulajdonosoknak, akik egy kicsit szeretnének kiszakadni a mindennapok mókuskerekéből, és elvágyódnak az Isten háta mögötti településre, hogy kertészkedjenek, kipihenjék magukat és feltöltődjenek. Az otthonos dácsákhoz patinás kertek tartoznak, az ide kiköltöző tulajdonosok hatalmas veteményeskerteket művelnek, a folyó hűs vize hívogató, az erdő pedig roskadásig telve van érett bogyós gyümölcsökkel és gombászni is lehet. Ki ne szeretné itt tölteni a nyarat vagy akár egy hosszú hétvégét?

Csakhogy Vjurkiban egyik napról a másikra megáll az élet...A településről kivezető ösvény eltűnik, a tikkasztó nyári napok nem akarnak véget érni, a szomszédok egyre furcsábban kezdenek viselkedni...Aki kiteszi a lábát a kapun és beveszi magát az erdőbe, soha többé nem kerül elő, ha valami csoda folytán netalán mégis, akkor pedig egy szót sem szól és teljesen megtébolyodik. Az éjszaka nyugodt csendjét és a tücsökciripelést felváltja a néma, hátborzongató csend, amelyet meg-megtörnek a sikolyok. A telektulajdonosok el-eltünedeznek, miközben vérengző fenevadak, kopogószellemek, megvadult állatok, élőhalottak és múltbéli kísértetek kínozzák halálra az itt ragadt embereket...

A szépen gondozott kertek elvadulnak, a dácsák padlói beszakadnak, a falakon fürtökben nő a fagomba, és az egész házban a nyirkos rothadás szaga terjeng...

Kik ezek a lények? Miért jöttek és mit akarnak? Ők a mesék és mondák szörnyei, akiknél működik a ráolvasás és akik fogadalmakat kötnek? Ha kifordítva veszed fel a ruhát, az erdő szelleme nem nyúl majd hozzád? Hinni kell a mitológiai lényekben, akik ember alakban (utánzatok) köztük járnak? Áldozatot kell nekik bemutatni, hogy elnyerjük a feloldozást? Egy biztos: A falusi mondákban az embereket éjszaka megfojtó házi szellemek nem hívogatnak mobilon, a vízi szellemek és a sellők nem rejtik el az embereket a víz alá egy adag vérért cserébe...Talán szerencsésebb lenne visszatérni a szokásos földönkívüliekhez, a titkos laboratóriumok gonosz tudósaihoz, vagy a sötétségből támadó közönséges ismeretlen szörnyekhez...Talán boszorkányság van a dologban. Apropó, boszorkányság! Ki ez a Kátya névre hallgató, csendes, magának való horgászlány, aki annyi mindent tud az új szomszédokról, és akinek a tekintetében néha fel-fellobban a fehér tűz? Nyikita Pavlovnak fogalma sincs, mihez kezdjen a csinos szomszéd lánnyal, aki elég ijesztő, és mindig hihetetlen történetekkel áll elő. Fontosabb dolga is van: meg kell őriznie az alkoholkészletének jelentős részét, hogy jusson a végnapokra is...csak annyi a baj, hogy a lány beférkőzött a gondolatai közé és a szívébe is...

Mikor lesz vége ennek az egésznek, mikor jön értük a felmentősereg a külvilágból??? Meddig kell még a tikkasztó forróságban létezniük, csökkenő élelmiszerkészlettel, őrülettel körülvéve?

Mire számíts, ha belevágsz ebbe a rémtörténetbe? 

Szeretnél egy kicsit borzongani? Megtapasztalni az érzést, amikor a fejed búbjától a lábujjad hegyéig libabőrös leszel és lassan végigfut a jéghideg borzongás a gerinced mentén, ami megfagyasztja a szívedet és elzárja a légutad? 

A totális dermedtség pillanata, amikor a vaksötétségben minden érzéked kiéleződik, és úgy érzed, megsüketülsz az erőteljes és fájdalmas szívdobbanásaidtól és a reszelős lélegzetvételeidtől. Érzed, ahogyan egy pihekönnyű, jeges fuvallat végigszánt a tarkódon és orrodba kúszik a rothadás és a halál bűze. Ebben a dermesztő pillanatban megszólal egy hang a fejedben. Egy elsuttogott szó, mielőtt a sikolyod kettévágja a sötétséget és a túlvilági lény magával ránt a mélybe. 

Mik várhatóak a kötetben?

A nevedet suttogó folyó; hínárral borított, elkékült, felpuffadt kéz kulcsolódik a bokádra és ránt le magával a zavaros víz alá. Utánad már csak pár buborék marad a békalencsével borított, sötétlő víz felszínén. Tomboló harag, ami a semmiből jön, viszálykodás, egymást baltával agyonverő szomszédok.  Egy láb nélküli kislány fehér csipkeruhában, hatalmas szájában tépőfogak. Kopogás, padlónyikorgás, csörömpölő konyhai edények az éjszaka csendjében; tébolyult pillantások; kacagás az őrület hevében. Kölesmezőn végigszántó tűzoszlop; rádió monoton zúgásában felharsanó sikolyok. Egy misztikus erdő, amelyből nincs kiút; habzó szájak; opálos fekete, tüskés hátú szörnyetegek. Halott madárkoponyákkal ékített, életre kelt madárijesztő; parkettából előtörő, mérgező növények; vérengző macskák. Kétségbeesés, halálfélelem, dermedtség, bosszúvágy, harag, téboly. 

Ezek várnak rád, ha beleveted magad ebbe a mesterien megírt horrortörténetbe! 

Én semmiképpen sem hagynám ki a helyedben, tökéletes őszi, hideglelős olvasmány! 

 

Susan J. Morris: Különleges fenevadak

Sziasztok!

A mai bejegyzésben Susan J. Morris: Különleges fenevadak című regényéről olvashattok, amely a Metropolis Media kiadó gondozásában jelent meg. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 Képek forrása: Pinterest

Kép forrása: Saját

Párizs, 1900-as évek eleje. Két zseniális elme a Fenevad nyomában, macskakövek, sötét sikátorok, katakombák, luxushotelek, parfümök, finom ruhák, fülledt esték. Tehetős férfiak feltépett torkának és kitépett szívének látványa, miközben bazsarózsa és jázmin illata száll a levegőben. Izgalmas nyomozás, titkok, rakott szoknyák és Van Helsing.

1903 szeptemberét írjuk. A borongós, esős Angliában járunk, ahol a gázlámpák fénye megvilágítja a macskaköves utcákat, amelyen a lovaskocsik által felvert út pora, a frissen olajozott bőr és a kimelegedett lovak szaga érződik. Ahol a hölgyek széles karimájú kalapot és csipkekesztyűt, az urak pedig öltönyt viselnek. Ahol lovak patáinak koppanása, szikratávírók kattanása és a gőzbe burkolózó peronokon átrobogó mozdonyok hangja veri fel a csendet... 

Samantha Harker az Abnormális Jelenségeket Kutató Királyi Társaság londoni irodájánál dolgozik, mint kutató. Sam a Könyvtárban érzi igazán elemében magát. Miközben a régi könyvek illata megnyugtatja, veszélyes ügyeket derít fel a terepügynököknek a poros könyveket bújva. A Könyvtár azon kívül, hogy Sam munkahelye, menedékül is szolgál a számára, ugyanis különleges képessége révén képes a segítségével elfogott szörnyektől látomásokat kapni. Sam ezáltal egy fajta csatorna, a szörnyek képesek üzeneteket közvetíteni általa, elég, ha megérint bizonyos tárgyakat vagy embereket. Ez a képesség azonban felettébb veszélyes, mivel a Csatornát a szörnyek képesek egy idő után manipulálni és a saját irányításuk alá hajtani. Samnek így titkolnia kell képességét és erre a legkézenfekvőbb és legbiztonságosabb hely a Könyvtár. 

 

Csakhogy Sam nagyapja rejtélyes körülmények között eltűnik és nem hagy maga után mást, mint egy számsorozatot hőn szeretett szikratávíróján...Samet a nyomok egy Fenevad névre keresztelt, párizsi gyilkosságsorozat elkövetőjéhez vezetik, hiszen a tett helyszínén ugyanaz a számsorozat jelenik meg, amit a nagyapja hátrahagyott számára. Sam eléri, hogy kimehessen a terepre, a társa viszont nem más lesz, mint a híres bűnözőzseni lánya, Dr. Helena Moriarty, aki apja árnyékából akar kitörni.  Hel Oxfordban végzett vegyész, zseniális elme és terepügynökként dolgozik, viszont senki sem akar a társául szegődni, mivel a 3 legutóbbi bevetésénél 3 különböző társa volt, és egyik sem tért vissza élve. Sam azt a feladatot kapja főnökétől, Mr. Wright-tól, hogy figyelje Helt és jelentsen róla. Sam bízni szeretne Helben, de a mogorva, hallgatag, magának való ügynök nem könnyíti meg a dolgát a folyamatos titkolózással és elzárkózással...

Együtt tehát útra kelnek, hogy felkutassák és megöljék a Fenevadat, aki Párizs legelőkelőbb negyedeiben bukkan fel és gazdag, befolyásos férfiak torkát harapja ketté.
Útjuk során számos akadályba ütköznek, itt van például a legelső: Sam munkatársa, a szintén kiváló terepügynök: Van Helsing. Van Helsing Sam gyerekkori barátja, így a férfi ismeri Sam titkát, tudja, hogy ő csatorna és retteg a lánytól. Megszállottan követi Sam minden lépését és csak arra a pillanatra vár, amikor a lány hibázik, hogy lecsaphasson rá. Az a baj Van Helsinggel, hogy szereti levadászni a szörnyeket és megtartani bizonyos testrészeiket, de megelégszik azzal, hogy a szörny elpusztult, és a tényleges elkövetőt, aki a szörnyeteget az irányítása alá vonta, már nem kutatja fel és vadássza le. Így ha Van Helsing kap egy ügyet, akkor az csak felületesen van megoldva és a tényleges elkövető éli tovább mindennapjait és ugyanúgy gyilkol. Érthető tehát, hogy amikor Sam meghallja a közelében a Van Helsing csizmáján lévő pikkelyek csilingelését, kirázza a hideg és próbál minél hamarabb megszökni az ügynök elől...

Tetszett a két főszereplő közötti dinamika, mindketten találékony és éles elmék és kitűnően összedolgoznak. Szavak nélkül is kitalálják egymás gondolatait, tökéletesen kiegészítik egymást. Hel a bátor és talpraesett tornádó fekete öltönyben, barna köpenyben és vörös nyakkendőben, aki sűrűn elsüti a revolverét, ezért folyton lőpor és gyanta illatát árasztja. Sam, az elszánt kutató, akit vonzanak a rejtélyes esetek és a kihívások, és nem riad vissza éles helyzetekben sem! Ha kell, még divatos, csipkével szegett utiruháját is felgyújtja, hogy magára terelje a szörny figyelmét. Igazi könyvmoly, akinek a híres parfümkészítő, Arsene Courbet olyan parfümöt készít, ami régi könyvek illatát árasztja. :D Ők ketten verhetetlen páros, habár akad pár hátráltató tényező, ami folyton megakasztja a nyomozásukat.

Amint megérkeznek Párizsba, máris belefutnak a következő gyilkosságba a Lapérousse-ban, amely egy, a Szajna partján álló étterem. Könnyen felismerhető: aranyozott szegélyek virítanak a kobaltkék homlokzaton, lámpások lengedeznek vasból vert indákon, és a sarkon ott csillog a hírhedt, tüskés L betű. A Fenevad itt ölte meg Edouard Barrere-t, véres lábnyomokat, összeroppantott torkot, kivájt szemeket, széttépett mellkast, kirángatott tüdőt, és egy üreget (ahol a szívnek kellett volna lennie) hagyva maga után. A vérengzésen túl azonban más nyomok is maradtak a gyilkos után: gardénia, jázmin, tubarózsa és liliom illatok. Egy olyan merész parfüm jegyei, amelyet előkelő, finom hölgyek nem viselnek, csak midinettek, akiket a gazdag férfiak szeretőjükké fogadnak... A nyomok így elvezetnek Arsen Courbet parfümkészítőhöz, a Montmartre-ben élő midinettekhez, különösképpen M. Barrere szeretőjéhez, miközben a soron következő gyilkosság helyszínén (Le Meurice szálloda) rálelnek egy gyűrűre, amelyen apró rubinokból kirakott kereszt van, alatta arany háromszög. Így kerülnek képbe az arany hajnal tagjai is, akik egy titkos, okkult szervezet. A gyilkosságok helyszínein a falra festenek egy kivájt szemű farkast, amely egy ötágú csillag alatt, egy törött koronán áll. Alatta felirat látható, a csillag körül pedig Morse-jelek, amelyek Sam nagyapjának számait adják ki. A titkosírás kulcsa egy könyv, amely elvezeti Samet és Helt a Párizs utcái alatt húzódó száz mérföld hosszú járatok, katakombák és bányák rejtett alagútjaiba. Itt állomásoznak az Isten farkasai, akik forradalmár orgyilkosok, Franciaország munkásosztályába tartozó emberek. Vezetőjük, Eulalie úgy gondolta, hogy vállalja a felelősséget a Fenevad gyilkosságokért, így az Isten farkasai követni fogják és átveheti az irányítást. Azonban az Isten farkasai nem gyilkosok, Eulalie-t egy fiatal férfi kereste meg, hogy fesse fel a Morze-jeleket a gyilkosságok helyszínére, magyarul Helék itt is zsákutcába futottak, amíg rá nem leltek az alagutakban rejtőző titkos laboratóriumra, ahol az alkimista előállította azt a kozmetikumot, amely más anyagokkal kombinálva Fenevadakká változtatta az embereket. Így jutottak el a Montmartre-ben élő Wolfssegnerhez.

A szálak egyre kuszábbak lesznek, és hab a tortán, hogy közben bejön a képbe Hel apja és fivére is. Sam úgy érzi magát, mintha egy sakkbábu lenne Hel és az apja sakkjátszmájában. A kérdés, hogy Hel képes lesz-e félreállítani a királynőjét azért, hogy játékban maradhasson? Ez vajon a Lasker csapda? Lehet, hogy Hel apja mozgatja a szálakat? Ő bérelte fel az alkimistát, aki elkészítette a szert a Fenevadnak? Ki az alkimista? Miért csak tehetős férfiakat gyilkol és hogy jönnek a képbe a szeretők? És hogy kapcsolódik ehhez az egészhez Sam nagyapjának eltűnése? 

A következő gyilkossági helyszín, a Párizsi Operaház, a Palais Garnier. Samnek látomása lesz és figyelmeztetni akarja Helt, amikor rájön, hogy ki lesz a következő Fenevad és hogyan tudja az alkimista elérni, hogy átváltozzon. Rájön, hogy nincs ideje figyelmeztetni a társát, így egyszerűen rálő a nézőtérre az előadás közben, épphogy elvétve a célszemélyt. Samet elfogják és tébolydába zárják, mint törött csatorna, aki a szörny befolyása alatt áll. Samnek ezzel valóra válik a rémálma, amitől egész életében rettegett: hogy őrültnek bélyegzik. Megkérdőjelezi saját ítélőképességét és józan eszét, amikor különös dologra lesz figyelmes: a pszichiáter szeme nagyon hasonlít valakiére, aki közel áll hozzá...

Amint Sam kijut a tébolydából, Hellel a nyakukba veszik ismét az ügyet. De mi van akkor, ha legközelebb ők esnek az alkimista vagy a Fenevad áldozatául? Sam és Hel mindketten meggyőzték magukat és egymást is, hogy egyikük sem szörnyeteg. De mi van, ha mégis? Elvégre mindannyiunkban ott szunnyad a harag és a bosszúvágy. Egész végig azt várja, hogy előtörjön. És egy szörnyeteget csak egy másik szörnyeteg kaphat el, nem igaz? ;) 

Ha ezt a könyvet olvassátok, számítsatok a következőkre: vér és parfümillat, titkos üzenetek, Hel által főzött nyugtató mentatea, lidércfények, méhek, rejtjelezéshez használt könyvek és a feketepiac. Önjelölt orgyilkosok, midinettek, a párizsi arisztokrácia. Sötét, ködös sikátorok, hotelszobák, füstös mulatók, bálok. Öltönyök, nyakkendők, utazóruhák, csipkekesztyű és hajtű. Rengeteg nyomozás, csontokkal kirakott alagutak, szörnyetegek, menekülés és egy várva várt csók. Egy fantasztikus páros, akik mindketten küzdenek a saját démonaikkal és egymással is, mégis mindig megtalálják egymást és végül bizalmat szavaznak a másiknak.

Nagyszerű őszi olvasmány a sok rejtéllyel, jól megdolgoztatja az agyat, miközben folyamatosan akadályokat gördít a főszereplők elé és egy perc nyugtot sem hagy. Alig várom a folytatást! 

Egyetlen egy negatívumot azonban ki kell emelnem: rengeteg az elgépelési hiba a könyvben, ami sokszor kizökkentett az olvasásból. :( Ezért levontam egy csillagot, de maga a történet és a karakterek zseniálisak voltak, tetszett, hogy visszacsöppenhettem az időben és hogy ennyi kalandban lehetett részem! Ajánlom szeretettel a könyvet!