Marissa Meyer: Cursed - Átkozottak (Aranyfonó 2)

Sziasztok!

A mai bejegyzés Marissa Meyer: Cursed - Átkozottak című kötetéről fog szólni, mely az Aranyfonó duológia szívbemarkoló és lebilincselő folytatása. A regény a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelent meg.

Ahogy Wirdith, a történetek, a sors és a hazugságok istene mondaná: a mese úgy alakul, ahogyan mi magunk szőjük a szálakat. Csakis rajtunk múlik, hogy a végén boldogan élünk, amíg meg nem halunk vagy elbukunk és az örök feledés homályába veszünk... Főhősünk, Serilda szerint viszont a sorsunk nem ennyire kiszámítható, sokszor összegabalyodnak történetünk arany fonalai és nem elég, ha mi magunk próbáljuk kibogozni a szálakat, hanem bizony elkél egy kis szerencse is, hogy a varázslat jól sikerüljön ;)

Így hát Serilda úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi a sorsát és visszaküldi a Lidérckirályt és sötét szerzeteit oda, ahová valóak, Velos, a halál istenének birodalmába. Ehhez azonban nem kevés szerencsére és váratlan helyekről érkező segítségre lesz szüksége...

Hosszú és fáradságos utazás veszi kezdetét, amely során nem egyszer kerülünk életveszélyes és reménytelen helyzetbe, ahonnan úgy tűnik, nincs kiút. Az egész kötetet jellemzi egyfajta sürgetés, hogy minél hamarabb megoldjuk a problémákat, mielőtt elhatalmasodik rajtunk a kétségbeesés és a gonosz győzelmet arat. Tengernyi érzelem hasít rajtunk keresztül: rettegünk, összetörünk, reménykedünk, szeretünk. Elbukunk, vérzünk, de végül mégis talpra kecmergünk és tovább harcolunk az utolsó lélegzetvételünkkel is.

De mielőtt rátérnék arra, hogy mit adott nekem a kötet, lássuk, hogy mi mindennel találkozhattok, ha elolvassátok ezt az izgalmas, sodró lendületű második részt:

Történetünk ott folytatódik, ahol az Aranyfonó abbamaradt. A lidérckirály foglyul ejti Serilda testét és lelkét az Adalheidi kastélyban és arra kényszeríti a lányt, hogy menjen hozzá feleségül és ennek bizonyítékaként meg is tartják az esküvői szertartást. Serildának titkolóznia kell még Arany előtt is a születendő gyermeke igazi apjának kilétét illetően, hiszen ha elárulná a hercegnek, hogy tőle van a gyermek, a lidérckirály megbüntetné az 5 gyereket, akik oly kedvesek Serilda szívének és akik lelkét szeretné felszabadítani és Verlorenbe küldeni, hogy végső nyugalomra és békére leljenek végre. Serilda ráébred, hogy a rémkirály terve az, hogy visszaszerzi Velostól a nagy vadásznőt, élete szerelmét, Perchtát és Serilda születendő gyermekét akarja neki ajándékozni. Ezért híreszteli el a király a kastélyban, hogy a gyermek az övé. Erlkönig vacsoraesteket rendez, ahol kettesben költik el a vacsorát Serildával, majd egy rubin színű bársonyköpenyt ajándékoz a lánynak. A következő holdtölte alkalmával elviszi a lányt Zordonkőbe, a sötét szerzetek valódi otthonába, melyet Push Grohla, a mohatündérek királynője megátkozott sok-sok évvel ezelőtt. Mivel Serilda csavaros és mesébe illő történetei igazságokon alapulnak, így akaratlanul is elárulja a királynak a mohatündérek búvóhelyét, így a hajsza rálel a rejtekhelyre és fogságba ejti Push Grohlát. A király megtöri a zordonkői kastélyra szórt átkot, ezáltal a kastély újjáéled. Csakhogy az ott ragadt szörnyek nem kerülnek elő, és az ódon falak közt kísértő szellem tőröket hord magával és a szörnyetegek az ő parancsának engedelmeskednek...

Mivel Zordonkő a Verlorenbe vezető ösvény köré épült, így Serilda is rálel a járatra a folyosókon hallatszó suttogások alapján. A király tőrbe akarja csalni Velost, a halál istenét a gyászhold idején, ezért ördögi tervet sző a sötét szerzetekkel és Serildát is olyan döntéshozatal megtételére kényszeríti, amelynek következtében kénytelen lemondani halandó testéről. Szellemlelke mindenáron követni akarja Velos sárga lámpásának hívó szavát, viszont egy vörös hajú, szeplős, ádáz tekintetű, bosszantó kopogószellem a kezébe nyom egy fekete nyílvesszőt, amely kőriságból készült, ezáltal megköti a lány szellemét a fátyol világában. Serildának és Aranynak el kell jutnia Adalheidbe és ki kell szabadítaniuk a király által befogott lényeket, illetve meg kell keresniük Wirdithet, hogy Serilda egy kívánság formájában visszakérje a testét a gyermekével együtt. A lidérckirály hajthatatlanul tör előre, a font arany segítségével fogságba ejti az általa vágyott lényeket, miközben Serilda méhében egyre növekszik a magzat. Nagyon kell sietniük, hogy megtörjék az átkot és kiszabadítsák Serilda testét és a lényeket, mielőtt felkel a végtelen hold, amellyel fogságba ejthetőek az istenek és teljesítik a rémkirály kívánságát. Vajon Serilda mit áldoz fel azért cserébe, hogy megmentse az ártatlan, régóta a fátyol sötét oldalán sínylődő szellemlelkeket? Hogy biztonságban tudja a szeretteit és hogy kiszabadítsa a király által fogságban tartott és megkínzott lényeket? Hogy visszaszerezze a testét és a születendő gyermekét a vadásznő karmai közül? Hogy megmentse a halandók világát a fátyol túloldalán ragadt pokolbeli szörnyetegektől?

És hogy milyen fontos az arany, mint motívum a történetben? Számos helyen felfedezhetjük, mint a remény egy -egy szimbólumát: egy R betűt formázó arany gyűrű, amelyen körbetekeredik egy tatzelwurm, egy arany végű nyílhegy, kifeszített arany fonalak, amelyekkel megköthetünk akár egy istent is, egy sziklaszirtbe ragadt arany sas tolla, egy nyirkos barlang tele sok-sok évszázaddal ezelőtti történetekkel, melyeket arany pennával jegyeztek le, poros tekercsek, megsárgult arany szegélyű lapok, arany fonállal szőtt szőttesek, melyek megjósolhatják a lehetséges jövőt. Arany pöttyök egy zöld szempárban, arany kerekek fekete íriszen, arany tárgyak, melyek felvirágoztatnak egy kikötői várost. Az írónő beleszövi az aranyat a történet szálaiba, amely végigkísér minket és megvilágítja a sötét alagutat előttünk.

SPOILER! Egyszerre volt hatalmas megkönnyebbülés és óriási bánat a szívemben, ahogyan az összes, kastélyban raboskodott szellem lelke felszabadult és végre elhagyhatta a fátyol túloldalán lévő világot, hogy Verlorenben találkozhasson a szeretteivel és békére lelhessen. A gyerekek is nagyon a szívemhez nőttek, most is hallom a kuncogásukat az üres folyosókon. SPOILER VÉGE! Az egész kötet egy nagy hajsza. Folyamatosan menekülünk a sötét szerzetek elől, a rémkirály elől, Perchta, a nagy vadásznő elől, az átok elől...közben küzdünk, harcolunk, hogy felfedjük az igazságot, azért, hogy megmentsük a szeretteinket és a halandók világát, hogy visszahozzuk a fényt Adalheidbe. Az egész világ súlya Serilda vállára nehezedik, azáltal, hogy meg kell akadályoznia, hogy a fátyol lehulljon a kastélyról és hogy a hajsza ne tudjon a halandók világába kerülni, ezáltal elpusztítva és rabigába hajtva az embereket.

És végül az érzések, a hangok, az illatok, amiket átélünk a kötet olvasása közben: fagyos lehelet, tompa neszek a téli erdőben, patadübörgés, vadászkürt harsanása, megbújás a kastély árnyékos zugaiban, Velos lámpásának hívogató fénye, az istenek szemében lévő megértés és bölcsesség súlya, puha, vöröses hajfürtök tapintása, arany kerekek ragyogása egy fekete szempárban. Pikkelyek mélyedése a tenyérben, a repülés izgalma egy wyvern hátán, lágy szellő érintése a karunkon, amely libabőrt hagy maga után. Lakomától és édes süteményektől roskadozó asztalok, a kristálypoharakban lévő szederbor bódító illata, felszálló porszemcsék a nehéz fali szőtteseken. Az erdő mélyén kószáló seligék fülsüketítő sikítása, égető parazsat hozó szél, szellemek nyirkos, hideg ujjainak érintése.

A kandalló lobogó lángjainál, a fahasábok roppanása közepette elsuttogott rémtörténetek, mézes-diós sütemény illata a levegőben holdtöltekor, az éjszakai hold fényében fürdő elátkozott kastély, hangok, suttogások a falak mentén a kihalt, pókhálós folyosókon, egy-egy kósza nevetés visszhangja, egy indákkal körbenőtt nyirkos, sötét barlang, amely a túlvilágra vezet, egy vörös bársony köpeny, amely lobog a csípős szélben a hófedte erdőben.

Ha egy sötét, akciódús mesét szeretnél olvasni, akkor nem szabad kihagynod az Aranyfonó duológiát! A második rész hozza az első színvonalát. 

A kandalló előtt ülve, forró almabort kortyolgatva csapd fel ezt a poros, megsárgult lapokra rótt, régi történetet, amelyben megelevenednek a fátyol túloldalán élő szörnyek és rabul ejt egy elátkozott kastély a benne munkálkodó kopogószellemmel. Ha odakint elborul az ég, villámok cikáznak az égbolton, a szakadó esőben hunyorogva megpillanthatod a holdtölte idején vágtázó hajszát, pokolfajzataikkal, kivájt szemű nachtkrapokkal, a sötét szerzetekkel és az élen lovagló sötét királyukkal. Viszont amint a nap vöröslő sugarai megfestik az éjszakai égboltot, a fátyol visszahull a helyére és egy csillogó vizű tó közepén lévő, rég elfeledett, romos kastély elgazosodott kertjében találod magad, törött sírkövekkel és falakon kapaszkodó, szárnyas démonokkal körülvéve. Amint átszaladsz a hídon, az élő és lélegző, virágillatú, festett gerendás házak közt találod magad Adalheid népével és még az is meglehet, hogy pont a hét isten egyike halad el az ablakod alatt...

 

Marissa Meyer: Gilded - Aranyfonó

Sziasztok!

A mai bejegyzés Marissa Meyer: Gilded - Aranyfonó című regényéről fog szólni, amely a Könyvmolyképző kiadó gondozásában jelent meg.

Azt hiszem, a Holdbéli krónikák sorozat és az Aranyfonó olvasása után bátran kijelenthetem, hogy Marissa Meyer a történetmesélés koronázatlan királynője. Az Aranyfonó egy rendkívül szövevényes, rejtélyes, izgalmakkal és fordulatokkal teli, sötét világba kalauzol, ahol a varázslatosan szőtt mesék teljesen rabul ejtik az olvasó képzeletét.

Miket élhetsz át, ha elolvasod az Aranyfonót? 

A történet mesebeli aranyfonállal szőtt szálain keresztül fogoly leszel egy elátkozott kastélyban, ahol halálos sötét szerzetek és megcsonkított testű szellemek árgus szemmel figyelik minden egyes lépted! A szalma édeskés illata beleivódik az orrodba, ahogy a poros tárolóban egy kopogószellem (vagy mégsem az?) aranyat fon varázslatos ujjaival. Félelem árad szét az ereidben, ahogyan a pokolfajzatok hegyes fogaikat csattogtatják az arcod előtt. Elönt a rettegés hulláma, ahogyan a holdtölte utáni reggelen magadhoz térsz az elátkozott kastélyban, amely romokban hever, hiszen megette az idő vasfoga. Szanaszét szakított szőttesek a falakon, alvadt vér a padlón, a halálsikolyok visszhangot vernek az üres, rég elfeledett csarnokokban. A rémálmaid megelevenednek, ahogyan szörnyetegek ellen menekülsz.

Serilda mindig is kívülállónak számított a aranykerekekkel a szemében, amellyel Wirdith, a történetek és a szerencse Istene jelölte meg.

"Gyerekként órákat töltött azzal, hogy iszapból és kövekből várat épített, békákat fogdosott, a susogó fűzfa árnyékában feküdt, és úgy tett, mintha természetszellemek táncolnának az ágak közt. Most már nem volt benne teljesen biztos, hogy csak képzelte. Volt, amikor szentül hitte, hogy látja a varázslatot."

A falubeliek úgy tartották, balszerencsét hoz a fejükre, így, ha tehették, messzire elkerülték a furcsa lányt.

"Szentségtörő ez a gyerek, mondták. Aljas hazudozó, és mindenki tudja, hogy azok majdnem olyan rémesek, mint a gyilkosok, meg azok, akik folyton meghívatják magukat egy korsó sörre, de sosem viszonozzák a szívességet."

Kivételt képeztek ez alól a gyerekek, akik ámulattal hallgatták Serilda meséit. Mivel Serilda a történetek Istenének áldását tudhatta a magáénak, úgy szőtte a kitalált mesék szálait, mint a korabeli lányok a fonalat. Csakhogy ezek a történetek juttatják őt bajba, amikor holdtöltekor két mohatündérnek nyújt menedéket a rettegett Lidérckirály és a vad hajsza elől. Elrejti a tündéreket a pincéjükben, majd azt hazudja a királynak, hogy azért jár éjnek évadján kint a földeken, mert össze kell szednie a szalmát, mivel Hulda áldását élvezi, így aranyat tud belőle fonni. Ezzel felkelti a rémkirály érdeklődését. Ezt követően Serilda hiába próbál elrejtőzni a király elől, a hajsza minden holdtöltekor eljön érte és magával viszi a fátyol túloldalára, az Adalheidi elátkozott kastélyba. A király megparancsolja Serildának, hogy amint a nap első sugarai elérik a kastély falát, az összes szalmából arany legyen, különben az életével fizet. A lány segítségére a kastély kopogószelleme, Arany siet, így Serilda megéri a reggelt.

És ki is ez a titokzatos szellem, aki mindig pont akkor bukkan fel, mikor a legnagyobb szükséged van rá? Ő Arany, a zord, elátkozott Adalheidi kastély foglya és egyben csínytevője, aki folyton borsot tör a Rémkirály orra alá. Gyönyörű, arany pöttyökkel tarkított smaragd szempár, rakoncátlan égővörös tincsek, pajkos mosoly. Durva, érdes kezek, amelyek szalmából aranyat fonnak, lüktető mágia, zabolátlan szenvedély. Egy fiú, akinek a karjaiban biztonságban érzed magad, aki megdobogtatja a szíved és vidámságot csempész minden pillanatodba. Aki kellőképpen kihoz a béketűrésedből, az agyadra megy, mégsem tudsz neki ellenállni. A fiú, aki akkor sem megy ki a fejedből, amikor visszacsöppensz a rémálmokkal teli valóságba.

"– Történeteket szőttél? Rólam? – derült fel Arany.

– Annyira azért nem meglepő. Egy titokzatos idegen, aki varázslatos módon megjelenik, amikor egy gyönyörű, bajba jutott hölgy segítségre szorul. Aki részeges grófként öltözik, de arannyá válik a szalma az ujjai közt. Aki pimasz, bosszantó, de ha akar, valahogy elbűvölő is tud lenni."

"– Nem emlékszem a korábbi életemre, és mégis annyi mindent bánok. Zavar, hogy nem tudom, milyen érzés beleszeretni valakibe.

– Gondolod, hogy történt ilyesmi? Még azelőtt?

– Nem tudhatom. De úgy érzem, ha megtörtént volna, akkor arra azért csak emlékeznék. Nem?

Serilda nem válaszolt, és Arany végül kénytelen volt ránézni.

Serilda huncutul vigyorgott.

– Mi az? – kérdezte a fiú.

– Romantikus alkat.

Arany gúnyosan horkantott, bár rózsaszín pír kúszott az arcára."

Csakhogy a rémkirály elől senki sem bújhat el!

"– Sajnos nem igazán szeretem a tündérmeséket.

– Az bizony valóban sajnálatos, mert rengetegben szerepel."

A Nachtkrappok kivájt szemgödre egy percre sem téveszt szem elől, hártyás szárnyaik suhogása betölti a körülötted lévő csendet. Ha eljön a következő holdtölte, a hajsza rád talál! Az éj leple alatt, ha meghallod a rémkirály vadászkürtjét, nem tudsz ellenállni! Egyszer csak azon kapod magad, hogy vad lovon vágtatsz az éjszakában, a csípős szél a hajadba kap, elborít a szabadság, a mámor és a végtelen öröm érzete. Az éjszakába rikoltva hajtasz előre, üldözöd a vadat, körülötted rég halott lelkek száguldanak, hajtja őket a vérpezsdítő érzés előre. Átvágott torkú szellemek, hegyes fogú pokolfajzatok, párát eregető, hatalmas mének. Kardok, pörölyök, bárdok szelik a levegőt, majd csont roppan és a prédából vér fröccsen a szűz hóra. Semmi mást nem érzel, csak száguldani akarsz, hajt a véred, meg akarod ízlelni a szabadság, a kötetlenség érzését. Vad örömök, végtelen szenvedély, sikolyok az éjszakában. Aztán a hajsza egyszer csak véget ér, és te kifulladva, legyőzötten állsz a fátyol túloldalán, a rémkirály ítélkező tekintetének súlya alatt, miközben tőrt tart a torkodhoz...

Serilda elhatározza, hogy megfejti a kastély titkát, felfedi az igazságot és megtöri az átkot, mely a királyhoz köti és kiszabadítja Aranyt is a fogságból. Bosszút áll, amiért annyi évvel ezelőtt a hajsza elragadta az édesanyját, ha tudja és képes rá, megöli a királyt. Fogalma sincs, milyen súlyos árat fizet a kíváncsiságáért...

Még az erdő mélyén rejtőző mohatündérek sem tudnak rajta segíteni, hiszen rettegnek és bújkálnak a sötét szerzetek elől, melyek fogságba ejtik őket a kastélyban és kínzásoknak vetik alá vagy a fejüket trófeaként kiállítva tárolják a kastély falain. Az erdő mélyén biztonságban vannak és még az életükért cserébe sem fednék fel soha a titkos rejtekhelyüket a hajsza előtt. A vezérük, az ősöreg Bozót nagyanyó ígéretet csihol ki Serildából, hogy nem segíti többet a Lidérckirályt, ezzel azonban két tűz közé kerül, hiszen a szerettei és a saját életének megóvása érdekében muszáj aranyat fonnia a királynak...az biztos, hogy az erdei lények ellenségének nem érdemes lenni!

 

"Serilda keze ökölbe szorult. Úgy tűnt, nem számít, a háború melyik oldalán harcol, minden kortalan lény így viselkedik. Senki sem törődik a kereszttűzbe kerülő halandókkal."

Milyen képek és érzések jelennek meg lelki szemeid előtt a kötet olvasása alatt? 

Friss föld és gyógynövények illata egy mély álom után, az erdő hívogató csöndje, fagyos kezek érintése következtében hideg verejték csordogálása a gerincen, arannyal pöttyözött zöld szemekben örvénylő szenvedély, érdes szalma karistolása a tenyéren, hangosan koppanó léptek zaja az üresen álló, málladozó, régen kihalt kastélyban. Törött sírkövek az elvadult kertben, egy csillogó medálban megvillanó portré...

A mesék életre kelnek, a szörnyek megelevenednek és a nyakadba lihegnek a fagyos éjszakában...A hajsza folyamatosan üldöz, a kastély a börtönébe zár, a király haragja utolér. Meddig tudod szőni a kitalált történeteket, mikor gabalyodsz bele a saját hazugságaid hálójába és esel kelepcébe? Milyen árat vagy hajlandó megfizetni a túlélés érdekében, ha már nem csak a saját életed a tét?

Ha egy sötét, veszélyes, izgalmakkal teli meséről szeretnél olvasni, akkor a Gilded a tökéletes választás! Hagyd, hogy rabul ejtse a szíved! ;)