Sarah Beth Durst: Bűbájok boltja

Sziasztok!

A mai bejegyzésben Sarah Beth Durst: Bűbájok boltja című regényéről mesélek, amely az Agave kiadó gondozásában jelent meg gyönyörű szép, éldekorált kiadásban. A recenziós példányt itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! :) <3 

Lássuk, miről szól a történet:

Kiela és barátja, Caz (aki egy rendkívül magas intelligenciával rendelkező, érző csokrosinda vagy más néven póknövény) a Félhold-szigetek Birodalmának fővárosában, Alyssiumban lakik a Fővárosi Nagy Könyvtárban. A városban kitör a forradalom és a lázadók minden épületet felgyújtanak, beleértve a könyvtárat is. Kiela és Caz épphogy megmenekül a lángok és a fojtogató füst elől. Öt ládányi varázskönyvet mentenek meg, így az értékes kötetek nem válnak a lángok martalékává. Hajóval hagyják el a fővárost, majd Kiela úgy dönt, hogy visszatér szülőfalujába, Caltreyba és elrejtőzik a szülei régi faházikójában a sziklaszirt tetején. Amint megérkeznek Cazzal, tudatosul bennük, hogy régóta elhagyatott a hely, nem vette birtokba az évek alatt senki, így nagyon sok tennivalójuk lesz, hogy lakhatóvá és otthonossá varázsolják a helyet. A házhoz tartozik egy elburjánzott kert is, a végében tüskés vadszeder bokrokkal.

„a mai napig az emlékezetében őrizte Caltrey szikláit, kertjeit és az ottani farmokat. A sziget egyetlen kis faluja, amelyet szintén Caltrey-nak hívtak, csupán három macskaköves utcácskából állt, volt benne egy vízimalom egy vízesés közelében, valamint egy iskola, amely egy régi istállóban kapott helyet. A lány a mai napig fel tudta idézni a hely látképét a lemenő nap fényében, maga előtt látta a háztetőkön lustálkodó szárnyas macskákat, és ott volt az orrában a hajnalra kisült, friss kenyér illata. Tavasszal vadvirág borított be mindent, ameddig a szem ellátott – a tetőket, a sziklákat, a mezőket. Télen pedig bolyhos, fehér takaróként fedte be a tájat a hó. Hányszor nézte a hópelyhek táncát a tengeren, kezében egy bögre forró csokival…"

Kielának valahogyan élelmet kell szereznie, ezért úgy dönt, hogy tesz egy kísérletet és megpróbál termést varázsolni a bokrokra, ami sikerül is, így hatalmas málnabokor ültetvénye lesz, amiből illatos és zamatos lekvárt tud főzni és el tudja cserélni a faluban más élelmiszerekre. Ahogyan szép lassan megismeri a falubelieket és a mindig segíteni akaró, lelkes szomszédját és annak tengeri lovait, Kiela ráébred, hogy a település egyre jobban hanyatlik. Mivel az uralkodó megtiltotta a varázslóknak, hogy látogassák a szigetet, így nem születik több tengeri csikó, akik segítenének a halászoknak halat fogni. Kevesebb a hal, így nincs mivel kereskedni, ezáltal elszegényedik a falu, az emberek éheznek. A gyümölcsösökben nem terem semmi, az erdő fái haldokolnak. A varázsviharok lerombolják a kikötőt, szétszaggatják a hajókat, tetőket szakítanak le, fákat csavarnak ki tövestől. Kielának támad egy remek ötlete. Igaz, illegálisan, de birtokol öt ládányi varázskönyvet, melyek a természethez kapcsolódó varázsigéket tartalmaznak. Úgy dönt, hogy Cazzal együtt kísérletezésbe fog és megpróbálja meggyógyítani a fákat, forrást fakasztani, segíteni a tengeri lovak megtermékenyítésében. Újra fel akarja virágoztatni a falut, de úgy, hogy mindez ne tűnjön fel az ott lakóknak, mert ha elfogják, lopásért és varázslásért kivégzik, ráadásul elkobozzák a felbecsülhetetlen értékű könyveket is. Kis lépésekben - akár lehetne ez is a mottója. Úgy dönt, hogy lekvárboltot nyit, mellette pedig elkezdi árusítani az "orvosságokat". Nem is számít rá, hogy mennyi veszély fog még rá leselkedni, miközben barátokra és szerelemre lel.

Az olvasó egy könnyed, kellemes, cozy fantasyt tarthat a kezében. Olvasás közben szinte érzi a sülő kenyér és a fahéjas csiga, a hűvös, sós tengeri levegő, az almavirágok és a készülő málna és áfonyalekvár illatát.

„Amint kiértek a fák közül a napfényre, Kiela az ég felé fordította az arcát, hogy érezze a reggeli nap simogatását. A tenger felől érkező szellő olyan frissítő volt, akár egy pohár jegestea, a víz finoman hullámzott, a hullámok tetején megjelenő enyhe fodrok pedig mintha csak egymással fogócskáztak volna. A távolban látni lehetett, ahogy a tengeri lovak átugráltak a hullámok felett.”

A kötet egy könnyed, nyári olvasmány (őszre is kiváló lehet egyébként, a bekuckózós időszakra ;)), úgyhogy nem egy eseménydús, pörgős, több szálon futó, bonyolult cselekményszálú történetet kell elképzelni, hanem egy mérhetetlenül kedves, szeretetről, reményről és talált családról szóló, tengerpart melletti, hegyekkel és erdővel körülvett kis faluban íródott mesét, amelyben a főszereplőnk szeretné a szülőföldjét ismét felvirágoztatni és bebizonyítani, hogy képes egymaga is megállni a lábán, ezért kipofozza a szülei régi otthonát és lekvárboltot nyit, miközben különleges varázskönyveket tanulmányoz, hogy segítsen a hely gyógyulásában. Számos falubeli a segítségére lesz ebben, mély barátságok és egy annyira édes szerelem szövődik, mint a friss, forró málnalekvár. :) Larran ménesgazda, a tengeri lovaival elvarázsolja Kielát, de amivel igazán leveszi a lábáról, az az, hogy a második napján a szigeten talál az ajtaja előtt egy tojással és friss fahéjas csigákkal megrakott kosarat vagy amikor Larran megjavítja a kéményét, mert aggódik a felszálló füst miatt vagy amikor felajánlja neki, hogy fából ácsol egy lekvártartó és egy könyvespolcot. Annyira édes ez a srác, nem lehet neki ellenállni, pedig Kiela egy ideig erősen próbálkozik...

Nagyon tudtam azonosulni a mindenki elől elzárkózó, introvertált könyvmollyal, aki teljesen sokkot kap a hirtelen emberáradattól, akik kíváncsiak az új jövevényre és szeretnék őt megismerni, úgymond befurakodnak a személyes terébe. Ez egy darabig rendkívül feszélyezi a lányt, de aztán szép lassan ráébred, hogy elkezd kötődni ezekhez az emberekhez és várja, hogy a házában és a kertjében lézengjenek és együtt töltsék az időt egy hűsítő gyógynövényes teát kortyolgatva és pár frissen sült, lekváros zsemlét majszolva. Egy igazi összetartó családdá növekszik a kis társaság, így Kiela és Caz megtanul beilleszkedni és végre igazán otthon érezni magát.

A könyv borítójára érdemes lenne kitenni egy figyelmeztetést, miszerint olvasás közben súlyos cukortúladagolást kaphat az olvasó, ugyanis a történet tele van ínycsiklandozó péksüteményekkel (rengeteg fahéjas csigával és a hely specialitásával, a halas pitével), meleg, frissen sült, ropogós héjú kenyérrel, házi készítésű málna, cseresznye, alma és áfonyalekvárral (amikor megízleled, szinte felrobbannak az ízek a szádban!) és frissen szedett tojásból és paradicsomból összedobott reggelivel. Garantált, hogy a kötet olvasása közben csorogni fog a nyálad és azon fogsz morfondírozni, hogy milyen süteményt készíts a saját konyhádban. Alig várod majd, hogy a ház édes süteményillatot árasszon, és a könyv olvasása közben csipegesd a könnyed és vajpuha tésztájú, édes vanília illatot árasztó, enyhén savanykás, zamatos áfonyával töltött süteményed. Annyira cozy ez a könyv, én teljesen beleéltem magam a sütésbe, az olvasási időtartam alatt készítettem vaníliapudingos, kakaós és házi kajszilekváros palacsintákat, valamint áfonyás muffint is, amelybe a gyümölcsön kívül áfonyalekvárt is tettem. Habár már befejeztem a könyvet, nem tartom kizártnak, hogy a jövő hét folyamán még készülni fog valamilyen sütemény, mondjuk egy málnatorta vagy egy kis fahéjas csiga. :) Aki szeret sütni, biztosra veheti, hogy nem fogja tudni megállni, hogy ne készítsen valami finomságot, ezzel is közelebb kerülve a könyv történetéhez és hangulatához. Amikor a könyvben is fellelhető illatok elárasztják a házat, az olvasó úgy érzi, mintha belecsöppenne Caltrey hegyekkel körülvett kis falujába, bekerülve ezáltal a könyv lapjai közé ebbe a varázslatos világba és vissza sem akarna térni onnan.

Mire számíthatsz, ha kikötsz Caltrey szigetén?

Szárnyas macskák lustálkodnak a napsütötte háztetőkön elnyúlva; tengeri lovak szelik a habokat az öböl kellemesen hűs vizében; élénkpiros, zamatos málnák teremnek a kert végében elburjánzott málnabokrokon; levendulacsokrok lógnak a konyhapult felett. Erdei szellemek/faőrzők bújnak meg a hatalmas fenyőfák árnyékában; megcsillan a napfény a sellők pikkelyes uszonyain a kikötő facölöpjei között; hártyás szárnyak rajzolódnak ki egy hegyi vízesés mögött. Mágia itatja át a völgyet; porcukor száll a levegőben Bryn pékségében; ódon varázskönyvek és frissen ácsolt fa illata kelt otthonos érzést a sziklaszirt tetején lévő kis faházikóban.

Napfényben rubinként szikrázó málnalekvár; egy rendszerető póknövény; tengeri lovak hátán vágtázás a langyos tengervízben a naplementében. A sziklafal tövében növő rózsabokrok; liszttel hintett, ázott szárnyas macska; virágeső az égből; a távoli szigetekre lecsapó viharok.

Negatívumként kiemelném a könyv terjedelmét. Úgy vélem, hogy a 480 oldal sok, a vége felé úgy éreztem, hogy az írónő indokolatlan konfliktusokat teremt csak azért, hogy még elidőzhessen a karakterekkel ebben a varázslatos világban (amit egyébként teljes mértékben megértek), viszont a cselekmény több helyen ellaposodik és úgy érezzük olvasás közben, hogy csak nyújtják, mint a rétes tésztát. Ha kb. 150 oldallal kevesebb lenne, az sokat javítana a helyzeten. Ettől függetlenül imádtam olvasni, a hangulatteremtés nagyon ütős a sok édeséggel, mágikus lénnyel, a sziget földrajzi elhelyezkedésével a sziklás hegyekkel körülvett völgyben, tengerparttal határolva, illetve a nagyon kedves, önzetlen karakterekkel, akik kiállnak egymásért és megvédik a sajátjaikat (tisztelet a kivételnek persze. Igen, rólad beszélek, Fenerer, te zsémbes vénember).

Ha egy minden szempontból édes, bekuckózós, sütemény- és tengeri szellőillattal teli történetre vágytok, ahol rengeteg lekvárt főzhettek, meglovagolhatjátok a tenger hullámait egy hippokamposz hátán ülve, félig kiszáradt fákat gyógyíthattok, ősrégi könyveket bújhattok és sok-sok fahéjas csigát és lekváros kenyeret ehettek egy vidám társaságban, akkor olvassátok el a Bűbájok boltját! Éke a polcnak és gyógyír a léleknek! <3

Blake Crouch: Wayward Pines trilógia

Sziasztok! 

A mai bejegyzésben Blake Crouch: Wayward Pines trilógiájáról olvashattok, mely az Agave kiadó gondozásában jelent meg. A recenziós példányokat itt is nagyon szépen köszönöm a kiadónak! <3 

Miről is szól ez az elejétől a végéig feszültségben tartó, eseménydús, horror elemekkel tarkított thriller?

Ismerjük meg a várost és állampolgárait! :) 

Wayward Pines. Idilli kisváros, friss, hideg vizű patakkal és hófödte hegyekkel körülvéve. A városban viktoriánus házak állnak fehérre festett kerítéssel és tökéletesre nyírt, harsányzöld gyeppel. Az emberek mindig mosolyognak, minden zökkenőmentesen megy. Az élet itt annyira tökéletes, hogy már-már gyanús. A városban tartózkodva a látszólagos nyugalom ellenére elfogja az embert egy mélyről jövő, zsigeri félelem. Egy érzés, amit nem tud megfogni, csak érzi, a tudata leghátsó zugát birizgálja, nem hagyja nyugodni...

Ethan Burke különleges ügynök azzal a céllal érkezik Wayward Pinesba, hogy kiderítse, mi történt két munkatársával, akik szintén a városba jöttek egy ügyet felderíteni, viszont azóta sem kerültek elő és semmi hírt nem adtak magukról. Ethan egy patak partján tér magához, fejsérülése következtében semmire sem emlékszik. Miközben kibontakozik előtte a festői tájú város, igyekszik úrrá lenni gyötrő fejfájásán és elindul a belvárosba abban a reményben, hogy hátha valaki felismeri vagy eszébe jut bármi a múltjával kapcsolatban. Habár a város elbűvöli a völgyben épült viktoriánus házaival, otthonos hangulatával, a körülötte magasodó sziklák és hófödte hegyek látképével, Ethannek feltűnik, hogy az utcák eléggé kihaltak és senki sem akar neki segíteni, hogy visszakapja a személyes iratait, amelyeket a városba érkezve szenvedett autóbaleset következtében veszített el. Iratok, pénztárca, mobiltelefon nélkül nem tudja elhagyni a várost, napokig bolyong a kihalt utcákon. Megpróbálja telefonon felhívni a feleségét és a felettesét, de kísérletei folyamatosan kudarcba fulladnak, nem tud kapcsolatot létesíteni a külvilággal, senki sem hajlandó neki segíteni és mindenki csak ködösít. Akárhogy próbál kijutni, minden út visszavezeti őt a békés, ám lappangó agresszióval teli kisvárosba.

Egy mélyről jövő, zsigeri érzés keríti hatalmába: a kétségbeesés, amikor nem tudsz elmenni, mert nem hagyják... A városban élők valamilyen oknál fogva hátráltatnak, a fejed majd szét robban, ha elájulsz és kikötsz a kórházban, altatókkal és nyugtatókkal tömnek vagy péppé vernek. Nyomkövető chipet ültetnek a combodba és minden lépésed figyelik. Amikor azt hiszed, hogy egérutat nyertél, akkor kiderül, hogy valójában jó pár lépéssel előtted jártak és kicseleztek, ismét csapdába csaltak.

Egy idő után Ethan arra esznél, hogy egyre jobban bűzlik neki a város, a felszín alatt lappangó titkok rejtőznek és senki sem az, akinek mondja magát. Úrrá lesz rajta a kétségbeesés, hogy nem tud kijutni a városból és folyamatosan üldözik. A folyamatos menekülés következtében lassan tudatosul benne, hogy a haláltusáját vívja a városlakókkal és hogy innen valószínűleg nem szabadul ki élve.

 

Milyen érzések kerítenek hatalmukba, miközben ezt a könyvet olvasod?

 

A fenyőerdő fái közt megreccsenő ágak ropogásától kiütközik rajtad a hideg verejték; a fagyos folyóban gázolástól bőrig ázva csontig hatol a hideg; a combodban lévő lüktető seb miatt reszketsz a láztól. A néptelen utcák baljóslatúak; az emberek közönyössége felkelti a figyelmed; a hangszóróból jövő tücsökciripeléstől kiráz a hideg. A mögötted loholó lények vonyításától megbénulsz a félelemtől; a folyamatos meneküléstől hullafáradt vagy; összezavarodsz, nem tudod, mi a valóság és mi az, amit el akarnak veled hitetni. Lőfegyverek ropogása az őszi falevelek hullása között egy repülőgép motorjának zúgásával keverve; éles tűszúrás a nyakba, mely bénító fájdalmat okoz; kínzó emlékek egy arab városban végbement kínvallatásról; emlékek egy autóbalesetről; hullaszag és légyzümmögés egy elhagyatott ház belsejéből; egy kripta hideg csöndje, miközben eső áztatja a várost; a szeretteink után való sóvárgás a végeláthatatlan menekülés közepette. 

Egyre több kérdés, válaszok nincsenek, vagy ha vannak, kaotikusak. Wayward Pines létezik? Vagy a képzelet műve? Ethan Burke maga létezik? Ez egy kísérlet? Hallucináció? Megőrült?  

2. rész: A pokol kapujában

Ez a bekezdés spoileres az első részre, így csak akkor olvass tovább, ha ez nem zavar téged! A spoiler vége felirat után nyugodtan olvass tovább, ott már nem osztok meg olyan információt, ami lelövi az első rész rejtélyeit. :) 

Ez a rész is bővelkedik izgalmakban, immáron tudjuk, hogy Wayward Pines az emberiség utolsó megmaradt városa, a kerítésen túli világ már nem létezik, nincsenek emberek, civilizáció, csak elkorcsosult lények, amelyek az emberekből mutálódtak az évek során. David Pilchertől (aki kb. 2000 évvel ezelőtt megálmodta és megépítette Wayward Pinest) megtudtuk, hogy ő találta ki az idilli városkát, a megfélemlítő rendszerével, kamerahálózatával és poloskáival együtt, ugyanis előre megjósolta, hogy az emberi génállomány mutálódni fog és a ma ismert ember megszűnik létezni. Ezért úgy döntött, hogy létrehozza a várost a körülötte lévő hegyekbe épített barlangrendszerrel együtt, amely sok-sok évi ellátmányt tartalmaz a lakosoknak. Kiválasztotta az embereket, elszakította a családjuktól, majd egy hibernálótartályban altatta őket majd 2000 évig. Az alanyoknak, miután magukhoz térnek, hiányosak az emlékeik, de amint kezd derengeni a múltjuk, azonnal fel akarják venni a külvilággal a kapcsolatot és el akarják hagyni a várost. Pilcher és csapata ezt nem hagyja, beültetnek egy chipet az emberek combjának hátsó részébe és 0-24 órás megfigyelés alatt tartják őket. Aki szökni próbál, azt elfogják és újra elaltatják, majd felélesztik és kezdődik elölről a rémálom. Egy embernek három esélye van, utána búcsút rendeznek az illetőnek, vagyis mind az 500 telefon megcsörren a városban és a lakókat felszólítják arra, hogy keressék meg a célszemélyt és iktassák ki, más néven verjék agyon. Így hát megkezdődik a mészárlás, a közösség tagjai beöltöznek, fegyvert vesznek magukhoz (ami lehet konyhakés vagy bozótvágó is, bármi, ami megtalálható a háztatásban), elemlámpát ragadnak, majd megkezdődik a hajsza. Ethan, miután kinevezik a város seriffjének, próbál beilleszkedni és jó pofát vágni a rendszerhez több-kevesebb sikerrel. Megbízzák a volt szeretője, Kate ügynök megfigyelésével és hogy épüljön be a Kate és a férje által verbuvált lázadók vagy más néven kóborlók csapatába és derítse ki, hogy kik a tagok és hogyan tervezik megdönteni Pilcher hatalmát. Közben történik egy haláleset, aminek a felderítésére szintén Ethant bízzák meg. Spoiler vége!!!

A szálak szorosan összefonódnak, Ethan két tűz között van, nem tudja, kinek higgyen és ki akarja átejteni. Senkivel sem beszélhet a munkájáról és hogy mi folyik Wayward Pinesban, a felesége előtt is titkolóznia kell, miközben a fiuk kezd eltávolodni tőlük. Ethan próbálja kijátszani a rendszert, hogy könnyítsen egy kicsit a lelkén (megtalálni a kamerarendszer által nem vett vakfoltokat és ahol a hangot sem rögzíti a rendszer). Ehhez azonban el kell távolítania a combjában elrejtett chipet...

Mi vár rád, ha belemerülsz a folytatásba?

 

Sötét, földszagú alagutakon való átkelés, miközben zsákot húznak a fejedre; ág reccsenése a kerítésen túli erdőben; bestiák fülsüketítő rikoltása; sötét sikátorok mélyén egy kapucnis pulóverbe bújtatott alak; éles kés érzékeny bőrbe hatolása; a hullaházban lévő fiatal lány összekaszabolt, kivéreztetett teste; suttogások az éjszaka csendjében; műmosolyok nappal; kotyvasztott martini; szeretkezés a dolgozószoba magas támlás székében; árulás; törölt kamerafelvételek vérfagyasztó látványa.

Ebben a részben kiderül, hogy sikerül-e Ethannek fenntartania a békét vagy ő maga is beáll a lázadók közé, és az lesz a célja, hogy kiiktassa a vezetői székből David Pilchert. 

A combban lévő microchip által a kamerák és a poloskák minden mozdulatod és elsuttogott szavad veszik minden másodpercben. Akik a monitorok előtt ülnek, az érzelmekre fókuszálnak, ha egy pillanatra lehullik rólad az álca és előtörnek a valódi érzelmeid - egy ökölbe szorított kéz, egy ránduló arcizom - egyből jelentés készül rólad és célkeresztbe kerülsz...Vajon megkockáztatják-e az emberek, hogy kimerészkedjenek a kerítésen túli elfajult világba azért, hogy végre szabadon élhessenek? 

3. rész - Az utolsó város

Ez a történetmesélő rész szintén tartalmaz spoilereket az előző részekre vonatkozóan, így csak saját felelősségre olvass tovább! Jelezni fogom a spoiler végét! :) 

Miután Ethan leleplezte Wayward Pines titkát az embereknek és David Pilcher válaszul kinyitotta a kaput és lekapcsolta az áramot a kerítésről, aminek következtében a besték elözönlötték Wayward Pinest, Ethan négy emberrel elindul a hegy gyomrába, hogy végezzen Pilceherrel és hogy becsukja a kaput és visszaállítsa az áramot a kerítésbe. Eközben az utcákon kitör a káosz, amely brutális vérengzésbe torkollik. A megmaradt túlélők az iskola alagsorában, illetve abban a titkos barlangban, ahol Kate-ék gyülekeztek és meséltek korábbi életükről egymásnak, húzzák meg magukat. Van, aki hazamegy és a saját házában próbál elrejtőzni. A besték azonban elözönlik a várost és senkinek sem kegyelmeznek, kegyetlenül lemészárolnak minden egyes férfit, nőt és gyermeket. Ethan megmutatja a bázison lévőknek a felvételt, amin David Pammel együtt megkínozza és lemészárolja David lányát, így a katonák Ethan mellé állnak. Visszakapcsolják az áramot, becsukják a kaput, és elindul az erősítés a városba. A túlélőket kimenekítik és elszállásolják a bázison. Ethan átveszi az irányítást, így megtudja, hogy az utolsó város túlságosan északon van, így az elkövetkező, több hónapig tartó, egyre nagyobb fagyot ígérő telek miatt a felhalmozott élelmiszer ellátmány maximum 4 évig lesz elegendő, az emberek utána éhen fognak halni. Ethan úgy dönt, hogy a bázison fogva tartott bestét szabadon engedi, reménykedve abban, hogy változást ér el vele. Az az őrült ötlete támad, hogy hibernálják magukat újra, hátha egy szebb korban ébrednek majd fel. Arról viszont, hogy az emberiség megmaradt tagjai ebbe beleegyeznek-e, saját maguknak kell dönteniük...Spoiler vége!!!

 

Mi vár rád a harmadik (és egyben utolsó) részben?

Meredek hegyoldalon menekülés, sziklába vájt ujjak nyirkossága, tűző nap, hidegtől kipirosodott arc. Sötét alagutakban visszhangzó sikolyok. Töprengés az öngyilkosságról egy meredek sziklafalon. Besték vértől iszamós teste. Kihalt, üres utcák; egy rettegő emberekkel telezsúfolt iskolai alagsor; csípős, őszi szélben, magányosan ringó hinta és libikóka az iskolaudvaron. Sötétben elsuttogott szavak; a vér fémes szaga a levegőben; halálos csend.

Mi lesz a városlakókkal? Vajon megmenekül-e az emberiség vagy végérvényesen kihal? 

Adam Hassler (Ethan felettese a régi világban) tudja erre a kérdésre a választ. Pilcher elküldi Hasslert a kerítésen túlra, hogy további lehetséges civilizációk után kutasson. Vándorlása több évig is eltart, közben számtalan olyan helyzetben találja magát, amelyet épphogy megúszik ép bőrrel...Hazatérvén Wayward Pinesba elé tárul mindaz a borzalom, amely a legvadabb rémálmaiban sem kísértette soha, hiszen végig az tartotta életben, hogy amint áthalad a kerítésen, egy biztonságos környék, egy meleg otthon és egy szerető asszony ölelése nyújt neki vigaszt az elmúlt három évért cserébe. Ehelyett azzal kell szembesülnie, hogy a város utcáin patakokban folyik a vér, az éjszaka súlyos csendjébe elnyújtott, vérfagyasztó sikolyok vernek visszhangot és a megmaradt emberiség az életéért küzd, miközben Ethan Burke próbálja menteni a menthetőt. Adam úgy hagyta itt a várost, hogy Theresa Burke azt ígérte neki, várja vissza, de most, hogy Ethan ismét itt van, minden esélye elszállt a boldogságra. Vagy mégsem?

De vajon mi a megoldás? Mi a túlélésük záloga? Hogyan maradhatnak életben a zord természeti erőkkel és a bestékkel hadakozva? A harmadik részben kiderül! ;) 

Blake Crouch tudja, hogy kell feszültséggel, rejtéllyel és szörnyekkel teli történetet írni! Ez a trilógia is bővelkedik misztikumban, gyilkosságokban, megtévesztésben, hajszákban. Nagyon elgondolkodtató az, ahogyan a különböző karaktereket beépíti a városba, belesimítja a szerepköreikbe és hogy ehhez az új életvitelhez ki hogyan alkalmazkodik. Fontos témaköröket jár körbe, mint a hűtlenség, a testi és lelki kínzás hatása a további életünkre, a közösség ereje vagy éppen egy diktátor által ránk helyezett nyomás. 

Ha egy elképesztően izgalmas, fordulatokban gazdag, ijesztő könyvet szeretnétek olvasni, akkor meleg szívvel ajánlom a Wayward Pines trilógiát. Egy jó tanács: Ne lefekvés előtt olvassátok, egyrészt azért, mert a szörnyek a sötétben bújnak meg, másrészt pedig mert nem fogjátok tudni letenni, így másnapra ti is úgy fogtok kinézni, mint a könyvben szereplő besték. :D